Nagyon régen nem mutattam be nektek távirányítós autót, így itt az ideje, hogy pótoljam ezt a mulasztást. Ezúttal a a választása a lengyel Palart cégnél készült Polonezre esett.
Az autó valamikor a 80-as évek elején készült és a szocialista ipar többi termékéhez hasonlóan ebből a játékból is igyekeztek kihozni a maximumot. Ennek köszönhetően létezett a kisautó lendkerekes, elemes és távirányítós változatokban is.
A színválaszték hasonlóan bőséges volt az egyszerű fehértől kezdve, a kék, sárga, piros, bordó, barna, zöld színekben, míg a felépítmények között megtalálható volt a rendőrségi, a katonai és a rally változat is.
A távirányítót egy kicsit átdolgozta ennél a típusnál a Palart cég, de természetesen ebbe is 4.5 V-os elem kellett. A kicsit képlékenyebb műanyag még könnyebben hajlott és tört, de ezzel szerintem minden kisgyerek együtt tudott élni.
Az aprócska távirányítós autó érdekessége a teljesen fém alváz, amit a Palart a többi játékához hasonlóan stilizált festéssel is ellátott.
Az én változatom elég megviselt állapotban került hozzám. Általában ezeket a játékokat sokat nyúzták a gyerekek, így teljesen természetes módon elhasználódtak.
A Polonéz törött távirányítóval, szakadt bovdennel és működésképtelen állapotban került hozzám. Azt hiszem sikerült a maximumot kihoznom a romos alapanyagból, így egy újabb tökéletesen működő - azonban kissé viseletes - autót tudtam bemutatni nektek.
Persze még egy kis utómunka lesz rajta, de ez már a jövő zenéje.