Commodore 64, amire mindannyian vágytunk
2024. július 23. írta: ToyaHSW

Commodore 64, amire mindannyian vágytunk

c64_1.JPG

Ezúttal a gyűjtemény egy frissen szerzett darabját mutatom be nektek. Tudom leírtam és el is mondtam, hogy nem megyek el az informatika irányába, de ha a gyerekkorunk szóba kerül akkor bizony mindenképpen említést érdemelnek a TV játékok mellett a 8 bites számítógépek is.
És ha már a számítógépek szóba kerülnek, akkor az itthon ismert típusokat illene a gyűjteményben tudni. Persze tudom ez lehetetlen vállalkozás, de azért legalább egy lépést sikerült tennem ebbe az irányba.
Ennek köszönhetően tudom most bemutatni nektek a nem olyan régen érkezett Commodore 64-est.
Ezzel a kultikus számítógéppel nagyon sokan találkoztunk gyerekként és sokan ilyen gépen ismerkedtek meg az informatikával is. És persze egészen biztosan Ti is veszekedtetek a haverokkal, hogy a C64-es vagy a ZX Spectrum a jobb gép :)

A Commodore mára már történelem, de ezt a történelmet mindenképpen érdemes ismernetek nektek is.

A Commodore 64 1982-ben jelent meg a piacon. A Commodore cég, ekkor már ismert számítógépgyártó volt, akiknek olyan gépeket köszönhetett a kor mint a CBM-II, a PET és a VIC20. A Commodore ebben az időszakban az üzleti felhasználók irányába kezdett orientálódni, ezért komoly meggyőzésre volt szükség, hogy Jack Tramiel engedélyezze egy olcsó személyiszámítógép legyártását, amivel kapcsolatban egyetlen kikötése a 64 kByte RAM volt.
1982 tavaszán indult el a fejlesztési folyamat és a gép 1982 augusztusában már gyártásba is került. Ezért azért is volt fontos a cégnek, mivel nagyon sok mindent jelentettek be és nagyon sok fejlesztés dobtak az idő múlásával a kukába.
A Commdore 64-es árával egyértelműen lenyomta az USA-ban a riválisokat. Az Apple II, az Atari 400-as és 800-as is lényegesen magasabb áron, kevésbé bővíthető hardverrel és sokkal rosszabb szoftver ellátással várta a vásárlókat.
Lényegében az amerikai piac meghódítását követően az európai piac is behódolt a gépnek. Európában a legnagyobb rivális a kedvezőbb árcédulával rendelkező ZX Spectrum volt.
A gyártási költségek csökkenésével a gép egyre nagyobb hasznot termelt a Commodorenak. 
1985-ben a gép ára 150 dollárra csökkent, ami jelentős esés az 1982-es 595 dolláros árhoz képest és még ezen az áron is simán hozta a gép a háromszoros profitot.
A Commodore többször próbálta leváltani a sikeres modellt, de egyszerűen ez lehetetlen volt.A
Bár 1988-ban már csökkenő eladásokkal számoltak a gyártás befejezését csak az 1994-es CeBIT kiállításon ejtette meg a cég. Ekkor már a lemezmeghajtó gyártási költségei magasabbak voltak mint a gépé.
A C64 gyártásának leállítását követően rövid idővel a Commodore csődöt is jelentett, de a 12.5 millió eladott számítógépre a tervezők és a gyártók végtelenül büszkék lehettek.

Gyerekként persze bennünket legkevésbé a Commodore 64 ára vagy a technikai háttér érdekelt, hanem sokkal inkább foglalkoztattak bennünket a legújabb játékok.
A Commodore 64 az első időszakban magnókazettás egységgel volt megvásárolható, majd a későbbiekben érkezett a géphez a floppy meghajtó, ami gyorsabb betöltést és nagyobb játékokat eredményezett.
Aki a 80-as években volt gyerek egészen biztosan találkozott az Aztec Challenge, az Impossible Mission, a Last Ninja vagy más hasonló kultikus játékokkal.
A gépekhez joystick volt kapcsolható, aminek köszönhetően a színes grafikával kiegészítve olyan érzésünk lehetett mintha a város játéktermében múlatnánk az időt.

A Commodore formája elég jellegzetes volt és bár a későbbiekben ez a forma változott, de mégis a köztudatban leginkább a gép ezen formája maradt meg.
A technikai adatokkal most nem nagyon fárasztanálak benneteket, de azért azt mindenképpen el kell mondanom, hogy egy MOS Technology 6510-es 1.023 Mhz-es processzor és 64 kB RAM volt a gépben.
Akkoriban ez azért egy elég jó hardvernek számított, bár a mai szemmel már megmosolyogtató. De azért ilyen játékokat gyártottak akkoriban a gépre:

 A hozzám került gép a klasszikus változat, amit a köznyelv Breadbinnek nevez. Ez a kerekített formájú gép volt az amiért a legtöbben kizarándokoltak ausztriába.
A forma nem tér el a Commodore 16-nál megismertektől, bár a későbbiekben a cég a külsőt jelentősen átalakította, de a klasszikus Commodore 64-es az bizony így nézett ki.
Az alapgéphez természetesen járt egy tápegység és egy adatolvasó, ami alapból magnetofon volt.
Ezen kívül lehetett extrázni a gépet és floppy meghajtóval, joystickkel és más egyéb kiegészítővel még jobbá és használhatóbbá tenni azt.

A gyűjteménybe most bekerült géphez két botkormány jelenti az extrát. Ezekre a joystickekre szerintem mindenki emlékszik, aki a 80-as évek elején volt gyerek. Mennyi ilyen botkormányt tettünk tönkre és mennyit kellett javítani ezeket az eszközöket.
A géphez magnó is tartozik, ami az alapfelszereltség része volt.
Szerencsés vagyok, mert a magnón kívül három gyári kazetta is a csomag része volt, aminek köszönhetően még korhűbb lett a gép.

A játékok egyikét sem ismerem, de majd ha úgy alakul akkor megpróbálom betölteni azokat. A Commodore 64 persze hiba nélkül üzemel és ez nem kis szó.
Nem nagyon terveztem az informatika irányába elvinni a gyűjteményt, de mivel akkoriban a 8 bites gépek pontosan annyira az életünk részei voltak mint a távirányítós autók, így be kell látnom helye van a gépnek a kollekcióban.
Persze jól mutatna mellette egy Spectrum, egy ZX81, egy Primo, egy Videoton TC, de akár egy HT1080Z és egy Enterprise is, de tudom ez csak egy ábránd.
Jelenleg annak kell örülni ami van.

Reményeim szerint a Commodore 64-est is láthatjátok majd a gyűjteményben, de amíg nincs lehetőségem bemutatni addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4518446587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása