Vintage Játékkatalógus: Cseh játékok helyzetjelentés
2024. április 19. írta: ToyaHSW

Vintage Játékkatalógus: Cseh játékok helyzetjelentés

vtccseh1.jpg

Régi nagy álmom volt, hogy valamilyen formában az érdeklődő gyűjtők számára elérhetővé tegyem egy-egy ország játékait átfogóan, bemutatva az egyes típusokat és az áraikat is megismertetve veletek.
Ezt igazából segítségnek szántam a gyűjtők és az eladók számára, akik sokszor teljesen vakon tapogatózva igyekeznek elkerülni a nepperek csapdáit és nem elkótyavetyélni az örökségként kapott vagy esetleg gyerekkoruk részét képező játékokat.

Végül az Ebook formátum mellett tettem le a voksom és az első könyv el is készült, amiben több mint 300 oldalon a különböző kínai játékokat ismerhettétek meg.
Egészen biztos vagyok benne, hogy a könyv angol és német nyelven sikeres lett volna, de mivel egy magyar rétegkiadványról van szó, így közönyös volt a fogadtatása. Ez azért is meglepő számomra, mivel a kínai játékok amúgy nagy népszerűségnek örvendenek a gyűjtők körében.

Persze a közönyös fogadtatás nem vette el a kedvemet és mivel sorozatot terveztem a Vintage Játékkatalógusból, így neki is álltam a második katalógusnak, amiben az egykori Csehszlovákiában gyártott játékokat mutatom majd be nektek és adok egy kis segítséget az eladáshoz és a vásárláshoz.

A cseh katalógus némileg eltér majd a kínai játékokat bemutató kiadványtól. Ebben a katalógusban nem játéktípus, hanem gyártó szerint lesznek csoportosítva a játékok.
Ennek az oka az volt, hogy így jóval egyszerűbb dolgozni. Míg a kínai játékoknál nem ismerjük a gyártót (általában Red China Toy néven futnak a játékok), így ott egyszerűbb volt a típus szerinti kategórizálás.
A cseh gyártók viszont ismertek mindenki számára, így itt ez a megoldás tűnt ésszerűnek.

Ennek megfelelően kezdtem a munkába és a legnagyobb gyártók külön fejezetben kapnak majd helyet a játékaikkal. A jelenlegi állás szerint az ITES, az Igra, a KDN és a Smer rész már teljesen elkészült és jelenleg a TOFA játékokat bemutató fejezettel foglalkozom.
A terveim szerint egészen biztosan külön fejezet foglalkozik majd az Omnia, a Strojsmalt, a Tatrasmalt, a Chemoplast, a Dubena és a KZ Semily játékokkal, míg a kisebb gyártók valószínűleg egy fejezetbe kerülnek majd.
Ahogy említettem a katalógusnak jelenleg a TOFA részén dolgozom.
Az nem titok, hogy eddig 140 oldalas a kiadvány, így becslésem szerint jelentősen túllépi majd a katalógus a 300 oldalas terjedelmet.

Hogyan lesz a kiadványok jövője? Ez egy jogos kérdés lehet mindenki részéről. A katalógus jellemzője, hogy időnként frissítésen esnek át. Nem lesz ez másképp a Vintage Játékkatalógus esetében sem, amelynek az árait bizonyos időközönként frissítem majd.
Szerencsére régi játékok már nem tűnnek fel, de azért az árakat érdemes bizonyos időközönként aktualizálni. Ez az én terveim között is szerepel, szóval a kiadványok kezét nem tervezem elengedni a megjelenést követően sem.

Ha valaki szívesen segítené a munkámat, akkor az angol és német nyelvű változat elkészítésében a segítségemre lehetne. Persze ezt nem ingyen gondolom, hanem az eladott darabok után megfelelő arányú részesedésért cserében.

Ízelítőnek zárásként hoztam nektek néhány képet a cseh játékokat tartalmazó katalógusból, ami remélem felkelti az érdeklődéseteket a kiadványok iránt.
Ha bármilyen kérdésetek lenne, esetleg szívesen segítenétek a munkát, akkor a tamas.laposa70@gmail.com email címre küldjetek üzenetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7518385351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása