Érdekes Yonezawa játékok
2024. február 09. írta: ToyaHSW

Érdekes Yonezawa játékok

Ezúttal a japán játékgyártás múltjába merülünk el egy kicsit. Szerencsére a távol-keleti országban számtalan klassz gyártó ténykedett, akik szinte ontották magukból az igazán érdekes és különleges játékokat.
Ezek közül a gyártók közül az egyik a Yonezawa volt, akiknek most öt különlegesebb játékát igyekszem bemutatni nektek.

s-l1600.jpg

LOCKHEED RC-121D repülőgép - Igazából ez egy egyszerű lendkerekes repülőgép, ami azonban a kidolgozottságában eltér a kor megszokott játékaitól. A gépben tökéletesen fel lehet ismerni a Lockheed repülőgépét.
A lendkerekes szerkezet hajtotta a légcsavarokat és a repülőgép mindeközben szépen gurult előre egyenesen.
A különlegességét a ritkasága adja, ugyanis nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen belőle hibátlan darabot találni.

s-l1600_1.jpg

Seaplane Zero Fighter - Ismét egy érdekes és különleges Yonezawa játék, ami persze ezúttal is egy lemezből készült repülőgép. Ennél a játéknál óraműves szerkezetet használt a japán gyártó, amit felhúzva az elől található légcsavar forgásba lendült.
Ez persze magában semmit sem ért volna, de mivel egy hidroplánról volt szó, így a légcsavar keltette légáramlásnak köszönhetően a fém játék elindult a vízen előre és egészen addig haladt amíg a szerkezet le nem járt.
Szintén nem egy olcsó darab, ugyanis ebből sem sok maradt meg épségben hiszen tudjátok a fém és a víz nem éppen jóbarátok.

s-l1600_2.jpg

Pontiac Convertible - Az egyszerű lendkerekes autókat is el lehet készíteni elképesztően szépre lemezből is. Ez jutott eszembe amikor először megláttam a Pontiac Convertible kisautót. Persze azért a Yonezawa itt is rakott egy is extrát a kocsira, ugyanis a lendkerekes kisautó ablaktörlői mozogtak miközben az autó haladt előre.
A játékból maradt elég sok darab épségben, ennek ellenére az árak itt sem túl alacsonyak.
Nézzétek a belső tér, a lámpák vagy a kerekek kidolgozását! Igazi mestermunka.

s-l1600_3.jpg

Atom 153 - Ismét egy lendkerekes kisautó az atomkor hajnaláról. Valószínűleg ennek köszönhetően kapta az 50-es években készült lendkerekes kisautó is az Atom nevet.
A későbbiekben ennek az autónak lett az utóda az Atom Jet.
A kidolgozást itt is érdemes nézni és a festést. A festés igazán látványos és bár a szélvédőre nem igazán fordítottak energiát, de olyan részletek mint a dísztárcsák feliratai azért nagyot dobnak a játékon.
Hogy mennyire gyakori a játék? 1000 dollár alatt nem valószínű, hogy találtok belőle eladó darabot.

s-l1600_2_1.jpg

Tatakae Osper Submarine - Ismét egy elképesztően szép lemezjátékot mutatok a Yonezawától. Ez pedig az 1965-ben megjelent óraműves szerkezettel szerelt Tatakae Osper Submarine lesz.
A dekoráció itt is elképesztő. A japán gyártó rendkívül ügyesen válogatta össze a színeket és a grafikai elemek is gyönyörűek. A tengeralattjáró tetején található kurblival lehetett felhúzni az óraműves szerkezetet, majd be kellett állítani a kormánylapátot és máris vízre lehetett tenni a járművet, ami ezt követően el is indult a meghatározott útvonalon és egészen addig ment amíg a belül található szerkezet le nem járt.
Sajnos ebben az esetben is elmondható, hogy a fém és a víz nem voltak éppen jó barátok, aminek köszönhetően 1200 dollár körül juthattok hozzá a szép darabokhoz.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8618322767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása