KROT teherautó
2021. július 08. írta: ToyaHSW

KROT teherautó

krot_1.JPG

Ismét hoztam nektek egy érdekes régi szovjet játékot, amit szerintem érdemes lesz megismernetek. Ezúttal a KROT névvel díszített teherautót mutatom be nektek, ami egy igazán érdekes és különleges darab.
A teherautó engem emlékeztet külsőre a Tonka-MIR teherautókra, de azoktól némileg eltér a kisautó.
Már 70-es években készült kisautóhoz hasonlóan a karosszéria itt is lemezből lett elkészítve, de azért műanyag alkatrészekben sem volt hiány.

A karosszéria ahogy említettem erőteljesen hasonlít a Tonka teherautóra, de azért a hűtőrács és az alváz attól markánsan eltér.
A hűtőrács az autó egész elejét elfoglalja és műanyagból készült. Kidolgozásra került a műanyag alkatrészen a hűtőrács, a lámpa és az irányjelzőket is fel lehet fedezni. Fehér színt kapott ez az alkatrész és egészen jól illik a kék színű lemez karosszériához.
Az alváz szintén eltér a Tonka kocsikétól, lévén itt lényegében nem került a kocsi alá zárt alváz. A sárga műanyag alvázhoz lettek rögzítve a kerekek, de ebből az elemből készült a teherautó fülkéjének belső tere is.
A fülkén hatalmas ablak található elől, ami kapott egy ívet is, ellenben az oldalsó ablakok elég aprócskák.

A kocsinak a legfontosabb része a felépítmény. A teherautó kapott egy mozgatható felépítményt, aminek a végén egy emelőkosár található (legalábbis én arra gondolok).
A platón található gém természetesen forgatható körbe és mozgatható magasságban is. A kék színű műanyagból készült gém végén található a sárga emelőkosár, ami szintén mozgatható. A platón található még egy irányítópult is, ami valószínűleg a gémhez tartozó mozgásokhoz lett kialakítva.
Külön figyelmet érdemel az autón a dekoráció, ami t nem spóroltak el. A matricák papír alapúak, de egészen jó állapotban maradtak meg. A teherautó oldalán cirill betűs felirat olvasható, valamint a színes dekorcsíkok felett két műszer rajta is felfedezhető.
A gémen szintén található matrica aminek központi eleme egy villám.

A teherautót össze kellett raknom, de ezen kívül más probléma nem volt vele. Kiváló állapotban maradt meg, így csak egy kis takarításra volt szükség a bemutató előtt.
Szerencsére a műanyag elemek sem törtek el, így tényleg eredetihez közelítő a játék állapota.
Erről reményeim szerint majd Ti is meggyőződhettek személyesen, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2916614672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mezőbándi 2021.07.10. 11:27:53

Abból ítélve, hogy a teherautó felirata KROT, ami vakondot jelent, esélyes, hogy valamiféle bányászatra utaló játéksorozat volt. Lehet, hogy ez egy markolós teherautó akart lenni? Ha azt a kosarat fejjel lefelé fordítjuk, nem hasonlít egy markolóra? Persze az is lehet, hogy pusztán a teherautó formája és színe miatt jutott eszükbe a vakond.

ToyaHSW 2021.07.10. 16:58:19

@Mezőbándi: Azért nem gondoltam markolóra, mivel az asztal lapja felé nem lehet elmozdítani a gémet, helyette csak felfele lehet emelni és a 'kanál' formája kis túlzással olyan amiben manapság is állnak a kosaras emelőkben az emberek.

Mezőbándi 2021.07.18. 21:04:30

2-in-1 :) Végül is csak a gyerek fantáziája szab határt annak, hogy milyen szerepben használja éppen.
süti beállítások módosítása