Az évszázad játékai 10.rész
2020. november 09. írta: ToyaHSW

Az évszázad játékai 10.rész

Elérkeztünk a sorozat befejező részéhez, amelyben a Toy Industry Association által összeállított 100-as listát osztottam meg veletek, amely a legérdekesebb, leginkább korszakalkotónak tartott játékokat tartalmazza 1900-tól 2000-ig.
Az utolsó részben már a 90-es évek játékai vannak soron, amelyek között azért persze akad még ismerős játék.

ac440baf64e8ee04aaf030ff1f369095.jpg

A képen a Beanie Babies játékokat láthatjátok, amelyeket 1993-ban talált ki Ty Warner. A Ty Inc. által forgalmazott játékok műanyag pellet szerű anyaggal voltak megtöltve és valamilyen állatról mintázták azokat.
Eredetileg 1993-ban kilenc Beanie baba került a boltok polcaira, de 1996-ban új sorozat érkezett a Teenie Beanies néven, amit a McDonalds a Happy Meal menük mellé adott a gyerekeknek.
A Beanie Babies játékokat sokan elkezdték gyűjteni és a gyerekek is örömmel játszottak a figurákkal. Ennek köszönhetően a siker sem maradt el, ami a mai napig életben tartja a Beanie Babies sorozatot.

1213elmo.jpg

1996-ban került a boltok polcaira a Tickle Me Elmo játék, aminek alapjául a Sesame Street népszerű figurája szolgált.
A játékot a Tyco Preschool, a Tyco Toys egyik részlege készítette. A figura magán hordozta a plüss játékok összes szerethető tulajdonságát, sőt még ha a gyerekek megszorították vagy megrázták a figurát akkor az "Uh-ha-ha-ha-hee-hee!" kiáltás is elhagyta Elmo száját.
A figura akkora siker lett, hogy 1996-ban a karácsonyi piacon 1.000.000 darabot értékesítettek belőle és lényegében ennek ellenére nem jutott mindenkinek figura és hiány alakult ki a játékból.
Az Elmo népszerűsége jelenleg is töretlen és a gyártás még mindig zajlik.

lunker-bass-fishin-1997-radica_1_248e1773e665c627b561f604a4b63761.jpg

A képen a Radica Games által 1997-ben forgalomba hozott Bass Fishin' Game látható. Ez egy egyszerű LCD játék, ami azonban irányításában messze túlmutat az általunk ismert gombokon.
Mivel egy horgász játékról van szó, így egy orsó kapott helyet a játék oldalán, aminek segítségével a halakat ki lehetett fogni a vízből.
Már régebben is készültek horgászjátékok a gyerekeknek, de a Bass Fishin' valamiért mégis rendkívüli siker lett a felnőttek és a gyerekek körében is.

tamagotchi.jpg

Egy másik kvarcjáték is hatalmas sikert ért el 1997-ben. Ez pedig nem volt más mint a Tamagocsi (a múltkor megrótak a helyesírásért, így most ezért került ebben a formában a cikkbe).
A Tamagocsi egy egyszerű életjáték volt, ahol egy tojásból kikelt állatkát kellett gondozni és a lehető legtovább életben tartani. Ehhez játszani kellett vele, mosdatni, takarítani, etetni, itatni és betegség esetén meggyógyítani.
A játék a gyerekek és a felnőttek körében is sikeres lett, ami hatalmas pénzt hozott a Bandai cégnek.
A játékot mind a mai napig gyártják, sőt applikáció formájában az okostelefonokon is elérhető manapság.

furby.jpg

1998 karácsonyára került a boltok polcaira a Tiger Electronics által kitalált Furby játék. A Furby egy kedves kis figura volt, ami számtalan különböző változatban volt elérhető.
A Furby figurák tudtak beszélni, mozgatták a fülüket és szájukat, valamint egyedi és különleges programozásának köszönhetően idővel nyelveket is megtanult. A Furby figurák először csak Furbies nyelven beszéltek, de ha kellően sokat foglalkozott vele a gazdája, akkor angol szavakat is megtanulta.
Természetesen a játékot mind a mai napig gyártják, csak már az okostelefonok is a Furby tanulását segítik elő.

maxresdefault.jpg

1998-ban a Manhattan Toy Companynek köszönhetően egy újabb játékbaba érkezett a lányok nagy örömére. A Groovy Girls babák mosolygós arcukkal és változatos ruházatukkal azonnal a lányok kedvencei lettek.
A babák egészen sokáig gyártásban voltak és a Manhattan Toy Company minden évben új figurákkal jelentkezett egészen 2019-ig, amikor a gyártás befejezték.

fisher_price_resized.jpg

1998-ban került a játékboltok polcaira a Rescue Heroes, amivel a Fischer Price a legkisebb korosztályt igyekezett megszólítani. A Mentőhősök játékban figurák és kiegészítők voltak megvásárolhatóak a gyerekek nagy örömére.
A játék 1998-as debütálását követően 1999-ben egy rajzfilm sorozat is készült a játékhoz, ami még népszerűbbé tette a gyerekek körében a figurákat.
2007-ben a Fischer Price leállította a játék gyártását, de a történet 2019-ben újraindult amikor ismét a boltok polcaira került a Rescue Heroes.

2000-leappad-leapfrog.jpg

1999-ben került a boltok polcaira a LeapFrognak köszönhetően a LeapPad első változata. Ez lényegében egy gyerekeknek készült oktató játék, ami leginkább egy beszélő könyvre emlékeztetett.
A játék akkora siker lett, hogy 2003-ra már 680 millió dollár volt a LeapPad játékok forgalma. Ez arra ösztönözte a LeapFrogot, hogy folyamatosan fejlessze a gyerekeknek szánt oktatójátékot.
Ennek köszönhetően lényegében mára oda jutott a történek, hogy a LeapPad egy gyerekeknek készült táblagép lett és mind a mai napig gyártásban van.

kickstill002-943x530.jpg

2000-ben a Razor újra feltalálta a rollert, amivel a gyerekek és a felnőttek is nagyszerűen szórakozhattak. A rollerek összecsukhatóak lettek és a lehető legváltozatosabb kerékmérettel és színekkel kerültek a boltok polcaira.
A 2000-es évek elején a gyerekek előszeretettel közlekedtek ilyen rollerekkel és a forradalom azóta is rendületlenül zajlik, de ezt az utcán járva Ti is láthatjátok.

maxresdefault_1.jpg

A Neurosmith 2001-ben dobta piacra a Jumbo Music Block játékot, ami a legkisebb korosztálynak készült. A plüss borítást kapó doboznak minden oldalán várta a gyerekeket egy-egy felfedezni való csoda, amelyek között megtalálhatóak voltak az egyszerű nyitható ajtók, de a zenélő és figurákat tartalmazó rekeszek is.
Természetesen ez a játék is nagy siker lett, így az USA-ban mind a mai napig előszeretettel vásárolják a szülők a kicsiknek a Jumbo Music Blockot.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9216279912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása