Egy újabb érdekes játékot hoztam nektek a 80-as évek elejéről, ami akkoriban hatalmas slágernek számított és egyaránt játszottak vele lányok és fiúk. Ezúttal a Magic Octopusszal ismerkedhettek meg, ami akkoriban igazi különlegességnek számított.
A Magic Octopust az első időkben még csak a nyugaton járó rokonoknak, ismerősöknek köszönhetően ismerhettük meg, de a későbbiekben megjelent a játék a hazai trafikok kínálatában is a szürke importnak köszönhetően.
A játék végtelenül egyszerű volt és ebben rejlett a titka. Maga a polip gumiból készült, ami valami ragacsos bevonattal volt borítva, ennek köszönhetően a megfelelő simasággal rendelkező függőleges felületeken is képes volt megtapadni egy ideig.
A játék lényegében annyiból állt, hogy megfelelő politúrozott szekrényre vagy ablakra kellett feldobni a játékot, ami ott megtapadt egy ideig, majd ahogy a ragasztó engedett szépen lassan a polipunk elkezdett lefele mászni egészen addig míg a sima felület végéhez nem ért.
Természetesen a játék során a ragacsos felület összeszedett minden apró porszemet és koszt, ami valamennyire rontotta a tapadását a játéknak, ilyenkor azonban elég volt egy kicsit lemosni vízben és máris folytathattuk vele a játékot.
Egy idő után persze a ragacsos anyag eltávozott a gumiról és akkor a játék már nem igazán volt hajlandó rendesen működni. Ekkorra persze már mi is elvesztettük az érdeklődésünket iránta, így simán kidobtuk a kukába ezt a klassz játékot.
Bár ezt a játékot mind a mai napig gyártják és forgalmazzák is, én a puszta véletlennek köszönhetően ráakadtam egy 80-as években készített darabra, ami még az eredeti csomagolásában csücsül.
A gyűjteménybe azt hiszem tökéletesen illeszkedik majd és sokakban ébreszt majd kellemes emléket a Magic Octopus, amivel nagyon sokat játszottunk gyerekként.
Ha újra szeretnétek átélni az élményt, akkor érdemes a kínai oldalakon keresgélnetek, ugyanis onnan egészen könnyen rendelhettek mai darabokat a játékból
Ízelítőnek a képeken kívül egy internetes videót is hoztam nektek a játék működéséről, ha még nem találkoztatok volna a Magic Octopusszal eddig.
A múzeumban természetesen ezzel a különleges játékkal is találkozhattok majd, de amíg nem tudom nektek személyesen megmutatni, addig jönnek a megszokott fényképek.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!
Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.