NDK 1911-es Daimler makett
2019. december 10. írta: ToyaHSW

NDK 1911-es Daimler makett

daimler_1.JPG

A mai napra ismét tartogattam nektek egy érdekesebb makettet, amit természetesen szintén az egykori NDK-ban gyártottak. A makettezésről az utóbbi napokban elég sokat megtudhattatok.
Megosztottam veletek, hogy a szocialista országok többségében készített műanyag ragasztható játékokat, itthon azonban leginkább a Csehszlovákiában és az NDK-ban gyártott termékek voltak elérhetőek.

Az NDK makettgyártás központi vállalata a Plasticart volt, akik leginkább a repülőgép és űrhajó makettjeiknek köszönhetően lettek népszerűek.
Természetesen más gyártók is tevékenykedtek ezen a területen, így többek között az elmúlt napokban megismert MK-Modelle és a ma bemutatkozó VEB Plastspielwaren Berlin is.
Ez utóbbi cég leginkább az aprócska TT vasúthoz készült autós kiegészítőkkel tett szert hírnévre, de készítettek egyszerűbb járműveket is a Minicar sorozatban, valamit társasjátékokat is.
Az 1911-es Daimler busz is nekik köszönhetően jutott el a közönséghez.

Az 1911-es Daimler gyártmányú busz makettjének összerakása azonban nem is volt igazán makettezésnek nevezhető. A játék a megszokott kartondobozban érkezett a gyerekekhez vagy felnőttekhez, akiknek a rendelkezésre álló alkatrészekből kellett összerakniuk a járművet.
De miért is nem neveztem a játék összerakását igazi makettezésnek?
Az összerakáshoz nem volt szükség ragasztóra. Tudom manapság is vannak ilyen makettek, amelyek egyszerű pattintásos módszerrel rakhatóak össze, de ez akkoriban merőben szokatlannak számított a szocialista játékipar területén.
A Daimler néhány különálló alkatrész formájában került be a dobozba, amit aztán egyszerű pattintásos módszerrel lehetett összerakni.
Ennek a megoldásnak hatalmas előnye volt, hogy az erős igénybevételnek kitett makett nem tört, hanem inkább darabjaira esett szét.

A busz amúgy szépen kidolgozott és viszonylag részletes lett. Olyan apróságra is kiterjedt a Plastspielwaren figyelmi mint a váltó és a kormánykerék.
A többi NDK-ban gyártott játékhoz hasonlóan ez a műanyag busz is több színben is készült. A nálam található barna-narancssárga változaton kívül létezett még bézs-barna, zöld-sárga és barna-fehér színű változat is.
Ami minden játékon megegyezett az az útvonal volt, amit kicsinyke táblák jeleztek a busz emeletének oldalán. A 4-es járat a Leipziger Strasse-Chausseestrasse útvonalon közlekedett.

Ahogy a képeken is láthatjátok a gyerekkoromból megmaradt régi Daimler busz egészen szép állapotban élte túl az eltelt éveket. Összesen a kormány veszett el róla az évek alatt, ami szerintem annyira nem is nagy dolog.
A buszt természetesen láthatjátok majd a múzeumban is, de amíg nincs lehetőségem megmutatni nektek ezt az NDK műanyag játékot maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2215338602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.