PEBE Miniauto LKW
2018. január 15. írta: ToyaHSW

PEBE Miniauto LKW

miniautolkw1.JPG

Ismét az NDK-ba teszünk egy kirándulást. Már mutattam nektek régi építőjátékokat, amit a PEBE készített. Már abban a bejegyzésben említést tettem róla, hogy a PEBE sorozat darabjai mennyire nagy területet öleltek fel és ráadásul még a LEGO-val is kompatibilisek voltak a 8 mm-es sorozat darabjai.
Most az 5 mm-es sorozatból szeretnék bemutatni nektek egy játékot, ami a Miniauto sorozatban jelent meg.

A Miniauto sorozat szinte a közlekedés összes elemét tartalmazta. Egyes készletekből személyautókat, buszokat, pótkocsis teherautókat, targoncákat vagy egyszerű kamionokat lehetett összerakni.
A most bemutatásra kerülő darabokból teherautókat lehetett építeni, ami a sorozatban az LKW (Lastkraftwagen) jelöléssel kerültek be.
A aprócska elemekből készült teherautókat Ferencz Renátától kaptam még a tavasszal, de csak most sikerült összehoznom egy bemutatót róla.

Az elemek ömlesztve érkeztek, így első lépésbe ki kellett találnom, hogy mit is lehet ezekből az 5 mm-es kockákból építeni. Szerencsére a neten nagyszerű rajzok vannak, így rövid úton sikerült megállapítanom, hogy teherautókat lehet összerakni a PEBE építő elemeiből.
Ezt követően már csak össze kellett építenem az autókat, amelyek persze néhol eltérnek az eredeti daraboktól, de ennek ellenére visszaadják azoknak a formáját.
Sajnos az aprócska elemek egy része elveszett (de ilyen pici műanyagok könnyen eltűntek a lakásban), így egy autót nem is sikerült teljesen összeraknom.

Ennek ellenére nagyon örülök, hogy a PEBE Miniauto sorozatának néhány darabja is bekerült a gyűjteménybe. Remélem előbb-utóbb sikerül még több PEBE és Formo játékra szert tennem. Nagy álmom a Formo Der Palast der Republik készlet, ami tényleg igazi korrajz lenne.
De most az LKW Miniauto sorozat darabjairól van szó, amelyeket természetesen láthattok majd a múzeumban is. Nem mondom, hogy játszani is lehet majd velük, de megnézni mindenképpen.
Addig azonban jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9813578551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.