Märklin Jolanda óraműves hajó
2018. november 15. írta: ToyaHSW

Märklin Jolanda óraműves hajó

Ezúttal a Reider Renáta által felajánlott játékok közül szeretnék nektek egyet bemutatni. Igaz a tőle érkezett játékok egy része elég hiányos, a másik részét pedig még éppen felújítom, de ennek ellenére mindenképpen érdemes megismernetek a játékokat, hiszen némelyiket 1910 körül készítették.A mai…

Plasticart Ferrari
2017. augusztus 21. írta: ToyaHSW

Plasticart Ferrari

Néhány napja az egyik blogposztnál említettem, hogy egy komolyabb játékcsomagot vásároltam viszonylag kedvező áron, amiből igazából egy autó keltette fel a figyelmemet.Ezúttal ezt az autót mutatom be nektek, ami egy Plasticart Ferrari volt. A Plasticart cég nevét manapság már inkább a modellesek…

Play-Big Park Station
2016. szeptember 20. írta: ToyaHSW

Play-Big Park Station

A Play-Big játékokból egy újabb darabot szeretnék bemutatni nektek.Igazság szerint nem a múzeumba szántam, de ha már megmaradt, akkor természetesen ez is elfér a többi játék mellett.A Park Station névre keresztelt játékról van szó, ami Art Nr: 631-es számon volt megtalálható a katalógusokban.

FIAT 124 Coupé
2014. október 21. írta: ToyaHSW

FIAT 124 Coupé

A mai napra is tartogattam nektek egy igazi régi távirányítós kisautót, amit a PIKO gyártott. A Fiat 124 Coupé különböző változatai 1970 és 1989 között voltak gyártásban a német cégnél.A távirányítós játék bowdenes irányítással, világító lámpákkal és dudával…

PIKO Kipper
2014. október 06. írta: ToyaHSW

PIKO Kipper

A mai napra is tartogattam nektek egy igazán érdekes játékot. Ezúttal a választásom a PIKO Kipperre esett, amit itthon leginkább PIKO Dömper néven ismerhettek.A játékot 1975 és 1985 között gyártották az NDK-ban, egyetlen változatban. Különlegességét a bowdenes irányítás…

MSW Polar 2
2014. szeptember 07. írta: ToyaHSW

MSW Polar 2

Most egy igazi kuriózumot szeretnék megosztani a Játékmúzeum látogatóival. Ezúttal az MSW által kiadott és 1974 körül gyártott Polar 2 felderítő járműre esett a választásom.A játék rendkívül igényes és időtálló kidolgozással készült. A teljes fém ház, fém…

PIKO Kybernet
2014. szeptember 01. írta: ToyaHSW

PIKO Kybernet

Ha már szót ejtettem néhány napja az Electronica IM11-es programozható autóról, amit a Szovjetunióban készítettek, akkor nem hagyhatom ki a szintén programozható NDK gyártmányú PIKO Kybernetet sem.A PIKO Mechanik által gyártott gép 1975 és 1985 között készült és összesen…

TOP 10 régi játék
2014. szeptember 01. írta: ToyaHSW

TOP 10 régi játék

Úgy tűnik számomra, hogy egyre nagyobb divat a különböző TOP 10-es listák összeállítása. Természetesen ilyen lista minden retro játékokat kedvelő fejében létezik, így természetesen nekem is.A listába csak olyan játékokat vettem bele, amelyeket mindenképpen szeretnék az idők…

Play-Big Western
2014. augusztus 26. írta: ToyaHSW

Play-Big Western

A Play-Big játékokat valamikor gyerekkoromban kaptam. Mivel a gyártás 1975 és 1979 között történt, így arra gondolok valamikor 79 körül kaphattam a játékot.A Western sorozatban megjelent Saloon és és Sheriff-Office játékok vannak meg nekem, ami az öt épületből álló sorozat két darabja. Szerencsére…

süti beállítások módosítása