Logo Pic
Horváth M. Attila 2025. január 08.

Csillagok háborúja: Voda helyett One

img_20250106_183923.jpgA hír nem múlt századbeli, sőt, nagyon is friss. A nemzet igyekezetből, lelkesedésből és szorgalomból, de legfőképp becsületből példát mutató, nem feltétlenül neves plasztikai sebészeknek köszönhetően tisztességben megfiatalodott gázszerelője, Magyarország mesehőse, Mészáros Lőrinc kezébe nem rozsdás csavarhúzó, hanem a Vodafone került.  

img_20250107_030704.jpgAkadtak, akik ekkor virtuális fityiszt mutatva lemondták a kábeltévét és unott képpel a zsizsikes VHS-felvételeket bámulták naphosszat Charles Bronsonnal, Franco Neróval vagy az újhullám mindig elfoglalt üdvöskéjével, Michelle Wilddal, míg mások egyszerűen a megfiatalodást választották és átvonszolták magukat az egykorvolt Pannon GSM-hez, és így lettek hűha hetvenesekből hirtelen húszasok.  

A piros-fehér színek körül azonban mindig történik valami. A Vodafone ha nem is váratlanul, de egyszeriben One lett, jóllehet, a cég ügyfélfogadást is biztosító irodahelységeiben még a régi cégnév virít. Mindez nem kritika, sokkal inkább tény, ugyanis a hét első felében, aki a szolgáltató honlapjára kattintott, meglepve tapasztalhatta, hogy a vibráló virtuális világban minden sokkal gyorsabban végbe megy, mint a való életben.   

img_20250106_194224.jpg

A névválasztás egyébként természetesen nem véletlen, lévén a Vodafone, a Digi, az Antenna Hungária és az Invitech összevonásával egybeolvasztott cég ugyan a Magyar Telekom mögött csak második mintegy ötmillió előfizetőjével, de az élre törekszik. Ami a nyitást illeti, abban a Nyugati pályaudvarnál lévő Westend bevásárlóközpont könyvelheti el az első(bb)séget, ám a tervek szerint a továbbiakban 98 településen összesen 135 kirendeltsége lesz a Vodafone-ból lett One-nak.

Vissza a címlapra
PONYVALEGÉNY
PONYVALEGÉNY * Alapítva: 2019. július 27.
Legjobban pörgő posztok
Szemerey Zsófi az idény végén otthagyja a Metz csapatát
Hitmakers • 4 nap
A Milan elleni mérkőzés
Apuleius • 8 nap
Továbbra is Zirkzee az első számú opció?
venember83 • 2 nap
Danilo távozásával Giuntoli két védőt igazolna
venember83 • 9 nap
A Juventus egykori játékosai a Milan elleni vereségről
Apuleius • 4 nap
Cikkek a címlapról
Az asszony, akinek Anne Frank megismerését köszönhetjük
A túléléshez szerencse és bölcsesség egyaránt szükséges. Miep Gies Bécsben született Hermine Santrouschitz néven 1909. február 15-én. Családja szegénységben tengődött. A kislányt jobb lét reményében osztrák gyerekek segélyprogramjának keretében az első világháború után Hollandiába küldték…
Matthew Quick - Napos oldal
Matthew Quick Napos oldal című regénye olyan történet, ami igazán megérinti az olvasót, mert mélyen és érzékenyen nyúl egy olyan témához, amely sokszor tabu: a mentális betegségekkel való küzdelem, különösen a bipoláris zavar. Ha valaha is elgondolkodtál azon, hogy milyen lehet egy pszichés zűrzavar…
>