Ezúttal egy olyan helyre invitállak benneteket, ahova minden retro kedvelőnek vagy érdeklődőnek érdemes legalább egyszer ellátogatni.
Ez a hely pedig a Budapest Retro Élményközpont, ahol számtalan érdekes és különleges dologgal találkozhattok a 60-as, 70-es és 80-as évekből.
Igazi időutazásban lehet részetek, ha ellátogattok a Október 6, utca 4 szám alá, ahol a múzeum található.
Már a belépéskor magával ragad majd benneteket a hangulat. Az ajtón átlépve egy Zaporozsec ami azonnal feltűnik a kormány mögött egy Korda György figurával.
Ez már megteremti az alaphangulatot, amit még tovább emel a retro büfé, a 80-as évek hangulatát árasztó fém ruhatároló szekrények és sok más érdekesség.
A kiállításra belépve már azonnal szembesülhetünk a tematikával, ami rendkívül ötletes és egyedi és a megvalósítás is igényes.
A teremben nem egyszerűen csak vitrineket lehet látni a tárgyakkal, hanem panelházak között sétálhatunk, amelyeket bizonyos részek nyithatóak és ezek mögött találhatóak a vitrinek. Persze ezekbe a vitrinekbe igazán nagy méretű tárgyak nem helyezhetőek el, így a komolyabb dolgokkal általában elszórva találkozhatunk a múzeumban.
Ilyen tárgy mondjuk a vadászrepülős ruha vagy akár a különböző motorok is, amelyek között akad olyan amire akár fel is pattanhatunk egy-egy fotó erejéig.
A tematika később sem szakad meg. A televíziós részen láthatunk és forgathatunk egykori TV-s kamerákat, de akár még a hiradó díszletébe is lehetőségünk nyílik beülni.
Persze hagyományos vitrinek is helyet kapnak a kiállításon fegyverekkel és más egyéb különleges eszközökkel, de a hangsúly mindentől függetlenül az interaktivitáson és a látogatók által felfedezett apró részletekben van.
Felfedezhető részletekben pedig tényleg nincsen hiány.
A kiállításon gyakorlatilag órákat el lehet bolyongani és még a mellékhelyiségekben is fel lehet fedezni olyan 70-es, 80-as évekből származó múltidéző emlékeket amelyekre sokan emlékszünk.
A kiállítás végén a retro fogékony látogatók akár ajándékokat is vásárolhatnak (régi plakátok másolatait, egérpadokat és más hasonló dolgokat), míg akik megéheztek nyugodtan helyet foglalhatnak a hangulatos büfében, ahol klasszikus retro melegszendviccsel és szörppel tudják csillapítani az éhségüket vagy kedvükre válogathatnak az édességek között.
Mindenképpen ajánlom megtekintésre mindenkinek a kiállítást, ami remek program lehet akár barátokkal, gyerekekkel és unokákkal együtt is.
Sok szép emlék ugrott be nekem is a 80-as évekből és bódult csodálattal nézegettem a kvarcjátékokat és a régi mobiltelefonokat is többek között.
Ne feledjétek ez a kiállítás több mint egy időutazás, ez gyakorlatilag a kézbe fogható múlt, amit mindenkinek látnia kell!
