Ceruzahegyezők a 70-es évekből 10.rész
2025. július 02. írta: ToyaHSW

Ceruzahegyezők a 70-es évekből 10.rész

img_3954.JPG

Ahogy említettem a ceruzahegyezők szépen lassan elfogynak és a bemutatónak - ha ideiglenesen is, de a végére érek.
Ezúttal az utolsó néhány darab hegyezőt hoztam el nektek, amelyek témája ezúttal már nem tematikus, hanem sokkal inkább vegyes.

Tartsatok velem ismét és nosztalgiázzunk egy kicsit!

Ezúttal ismét megpróbálom egyesével bemutatni nektek a hegyezőket, amelyek között reményeim szerint érdekesebb darabokat is felfedezhettek majd. Ha pedig valamelyik nektek is megvolt, akkor nyugodtan írjátok meg kommentben!

img_3955.JPGNekem nagyon tetszik a kettő darab gyakorlatilag csak grafikában eltérő hegyező. Mind a kettő egy-egy gömböt formáz, amelyek közül az egyik logikusan földgömb designt kapott, míg a másikon kresz táblákkal találkozhattak a gyerekek.
Mind a két hegyező talpába lett beleépítve a ceruzák hegyezésére alkalmas eszköz, míg a gömbben összegyűlt a forgács, amit a hegyezés végén legalább rendezetten lehetett eltávolítani.
Ötletes és érdekes darab volt, bár egy tolltartóba nehezen lehetett bepréselni a mérete miatt sem.

img_3956.JPGEzt a műanyag hegyezőt nem kell azt hiszem bemutatni senkinek, hiszen a forma alapján mindenki azonnal felismeri hogy egy szélmalomról van szó ezúttal.
A hegyező teljesen műanyagból készült piros és fehér színben és ráadásul a szélkerék rész forgatható is volt. Így legalább az unalmas órákon valamivel tudták magukat szórakoztatni a gyerekek.
A tolltartó ebben is maradandó károkat okozott volna, így inkább csak az asztalon volt helye.

img_3957.JPGMűanyagból készült, klasszikus formájú focilabdára hasonlít a most következő hegyező.
Az én fiatal koromban még ilyen egyszerű formájú focilabdákkal rúgtuk a bőrt, így számomra azonnal ismerős volt a mintázat alapján.
Persze ehhez a hegyezőhöz nem igazán illik a piros szín, de hát akkoriban a műanyagosak abból főztek ami éppen volt :)
A tolltartóba ez se lehetett bepréselni, de legalább a tanárokat zavarta, ha 'véletlenül' legurult az asztalról a hegyező.

img_3958.JPGEgy végtelenül egyszerű darab a következő amit szeretnék nektek bemutatni és természetesen ez is műanyagból készült.
Forma alapján leginkább egy harangra emlékeztet és ez nem véletlen. A harang belsejében lett elhelyezve a rendkívül olcsó hegyező rész, míg a harang tetején található nyílásba kellett behelyezni a ceruzát.
A méretei ennek sem pártolták a tolltartóba helyezést, de legalább egy stabil és kemény darab volt, ami sokáig egyben tudott maradni.

img_3959.JPGEbből a formavilágú hegyezőből tényleg nagyon sokat gyártottak. Egyszerű hengeres keret, átlátszó és leszedhető plexi búra és belül egy hegyező.
A hegyezés során belül gyűlt össze a forgács, amit a tető levételét követően lehetett kiönteni a kukába.
A plexi tetőt lehetett igazából reklámozásra is használni, ami a jelen esetben egy aprócska logó formájában került fel a műanyag iskolai kellékre.

img_3960.JPGItt azért már egy kicsit gondolkozni kell, hogy ez a hegyező vajon milyen gyümölcs alapján került megálmodásra, de a színe alapján gyorsan a citrom mellett tettem le a voksomat.
Persze lehet, hogy nagyot tévedek, de a műanyag hegyező textúrája is a citromot idézte fel bennem.
A hegyező alján volt a hegyező rész elhelyezve és a forgács a citrom belsejében gyűlt össze, ahonnan a szétszedést követően lehetett a kukába borítani a forgácsot.

img_3961.JPGEz a hegyező ismét egy olyan darab, ami szerintem mindenkit emlékeztet valamire.
A zöld és sárga színű műanyagból készült hegyező láttán, nekem azonnal egy bennszülött kunyhó ugrott be a forma alapján.
Az ajtó helyén volt látható a hegyező, míg a ceruzát a kunyhó aljába kellett bedugni. A forgács oldalra jött ki, így nem volt gyűjtőrész, ami persze növelte a szemetelés veszélyét.
A padon viszont nagyon jól mutathatott a suliban ez kétségtelen.

img_3962.JPGEgy aprócska gombát idéz fel a következő hegyező, ami piros és fehér színű műanyagok felhasználásával készült.
A kalapba kellett bedugni a ceruzát, míg a forgács a gomba szárában gyűlt össze. A kiürítéshez a kalapot kellett levenni és máris ki lehetett üríteni a felesleges forgácsot.
Ez sem volt tolltartóbarát darab, de legalább a lányok előtt igazán jól mutatott az iskolapadon.

img_3963.JPGEzzel a darabbal egy kicsit bajban voltam. Nekem a sárga műanyag hegyezőt meglátva valamiért azonnal egy modern váza ugrott be.
Persze lehet, hogy teljesen más szolgált mintául az elkészítés során, de én ezt láttam meg benne.
A közepén szétcsavarható hegyezőnél szintén a belső részben gyűlt a forgács, míg a váza nyílásába kellett bedugni a ceruzát.
Különösebben nem érdekes vagy izgalmas darab, de ezt legalább tényleg be lehetett tenni egy tolltartóba :)

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7818900114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása