Bizony aki ismeri a blogot az pontosan tudja, hogy a játékokon kívül más érdekességek is megtalálhatóak a gyűjteménybe, amelyek ilyen-olyan módon (vásárlás, felajánlás, stb) kerültek hozzám.
Került már így hozzám filmvetítő, rádió, lemezjátszó, de van orsós és kazettás magnetofon is a gyűjteményben.
Az elmúlt időszakban elég sok érdekes régi elektronikai eszköz került hozzám, így arra gondoltam ezek bemutatására is szánok némi időt, hiszen egy részével elképzelhető, hogy akár Ti is találkoztatok valamikor.
A sort a hazai BRG egyik érdekesebb magnetofonjával kezdem, a BRG MK-43A-val.
A BRG az MK-42, az MK-43 és az MK-43a magnót azonos időben 1973-ban dobta piacra. Az MK-42 gyakorlatilag egy nagyobb darab volt, ami 2x15 wattos beépített erősítővel rendelkezett. Az MK-43 jóval kompaktabb méretekkel rendelkezett és néhány potmétert és egyéb apróságot lehagytak róla.
Az MK-43A-ból még kihagyták a fejhallgató erősítőt is, így ez volt a leginkább butított változat.
A gyártás ahogy említettem már 1973-ban indult és egészen 1976-ig tartott. A gyártás túlságosan drága volt és ennek köszönhetően nem termelt elég nyereséget a BRG-nek, de valószínűleg az is szerepet játszott a leállításban, hogy az 1977-ben debütáló MK-27-es nagyobb sikerre számíthatott.
De akkor beszéljünk inkább a mai darabról, az MK-43-ról.
Méreteit tekintve a magnetofon 27x18x10 cm-es. Ez nem is számít annyira nagy darabnak, sőt inkább kompakt méretbe sorolnám, azonban a szállíthatóságot megnehezíti, hogy erre alkalmas fület nem alakítottak ki a magnón, ami ráadásul nehéz is mint a sár (2.4 kg).
Ilyenkor csettintenének elégedetten a szocialista termékekre fogékonyak és hangosan elmondanák, hogy ebben még benne volt az anyag, ami bizonyos fokig igaz is.
A magnó házának alsó rés felső része fémből készült, míg a fehér színű részt műanyagból gyártották, de a gyártás során bátran használtak fát is a magnó házának elkészítése során.
Ami nehézzé teszi a magnót a belül található alkatrészek tömege és a mechanika.
Alapvetően egy szép nagy darab készülékről volt szó, ami be a szokásos magnókazettát kellett behelyezni. A BRG hasonló méretű készülékeivel ellentétben itt a használat csak hálózatról volt lehetséges és nem volt megtalálható elemtartó rész a dobozon.
Gondolom ennek az oka a készülék energiafelhasználása lehetett :)
A magnó felső része a korra annyira jellemző fa hatású öntapadós tapétával lett borítva, amit csak a szintén korra jellemző alumínium lap szakít meg aminek a közepén a kazettás egység ajtaja volt található.
A magnó azért tartalmazott érdekes megoldásokat. Én a 80-as években kerültem közelebbi kapcsolatban a magnók világával, de akkor már a pillanat állj (Pause) gomb a többi kezelőszerv mellett kapott helyet.
A BRG ebben az időszakban még nem ezt a megoldást választotta, hanem teljesen külön elszeparálva helyezte el a Pause gombot a készüléken.
A magnó tetején még egy hasonló gomb volt megtalálható, ami a készülék bekapcsolására szolgált és alatt egy piros lámpa kapott helyet ami azt hivatott jelezni, hogy a készülék üzemkész állapotban van.
Az alumínium lap kapott némi dekorációt, ami a BRG (Budapesti Rádiótechnikai Gyár) logóból, a hangzatos Stereo Automat feliratból állt, valamint a fémlap alján a gombok jelentései voltak feltűntetve.
A magnó a saját korában teljesen elfogadhatónak számított. Az ára meglehetősen borsos volt, hiszen az akkori 4480 Ft kicsit több mint két havi fizetést jelentett.
És ha ehhez még hozzávesszük, hogy szükség volt a megszólaltatáshoz egy erősítőre vagy valami hasonló eszközre, akkor valahol érthető is, hogy nem számított ultra jó vételnek.
Más blogokon olvasgatva azt írták a tesztelők, hogy még manapság is hallgatható az eszköz, persze itt nem árt figyelembe venni, hogy az 1973-as szintet hozza csak.
Az biztos, hogy különleges és érdekes darab, amivel szerintem gyerekként találkoztatok néhányan, így helye van a gyűjteményben a többi hasonló cucc mellett.
Reményeim szerint ezt a BRG MK-43A-t is láthatjátok majd, de amíg nem tudom személyesen megmutatni nektek, addig jönnek a megszokott fényképek.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!