BomBibom rágógumipapírok
2022. június 30. írta: ToyaHSW

BomBibom rágógumipapírok

bombibom_1.JPG

Talán emlékeztem még a gyerekkorotokra Ti is és feldereng az emlékeitek között, hogy mi mindent gyűjtöttünk. A lányok a szalvétákkal és az illatosított radírokkal voltak elfoglalva, addig a fiúk a rágópapíroktól kezdve szinte minden egyebet gyűjtöttek.
A rágógumik papírokat egészen sokan gyűjtöttünk gyerekként, talán ezért is népszerűek mind a mai napig az aukciós oldalakon a Turbo és a Donald rágós papírok.
Persze más gyártók is készítettek érdekes és különleges rágókat, amelyeknek a papírjait lehetett gyűjteni.

Ezek közé tartozott a BomBibom is, akiknek a rágógumijait kibontva belül egészen változatos gyűjthető papírokkal lehetett találkozni. A BomBibom termékekben a belső papírok között voltak autós, motoros és focis témájúak is.
A BomBibom a Kenthez és sok más gyártóhoz hasonlóan Törökországban gyártotta a termékeit, ahonnan nagy mennyiségben került rendkívül olcsón hazánkba és a környező országokba a kamionosoknak és a nyaralóknak köszönhetően.

Ezúttal az autós papírok közül mutatok be nektek néhány darabot. A BomBibom két autós papírsorozatot adott ki. Az egyik négyzetes formájú volt kb.7x7 cm-es mérettel, míg a másik téglalap formájú volt és a Turbo papírokhoz hasonlított méretre és kidolgozásra is.
Most a négyzetes formájú papírok közül mutatok be nektek néhány darabot. Ahogy említettem kb. 7x7 cm-es méretet kaptak a papírok. Azért kb., mert a vágás elég sokszor pontatlanul sikerült és így eltérések lehetettek a méretben.
A rágópapírok fényes csúszós tapintású műanyagot bőségesen tartalmazó papírból készültek, ami azért volt jó mert nem tapadt rá a rágógumira. Persze ezekre a papírokra jóval nehezebb volt nyomtatni, de erről mi akkoriban semmit nem tudtunk.
A négyzet formájú papírok is változtak az évek alatt. Az első sorozatban még az adatok a képeken kaptak helyet, azonban a későbbiekben ezek az autókra vonatkozó információk lekerültek a papírok alsó részére egy sárga csíkba.
Most az első sorozat néhány darabját mutatom ne nektek, ami eredetileg 60 darabból állt. Sajnos a hozzám került gyűjtemény nem teljes, de így is nagyon szépen bemutatja a 80-as, 90-es évek mára legendássá vált autóit.
A papírokon feltűnnek olyan márkák mint a BMW, a Lamborghini, a FIAT, a Ferrari, a Porsche, de olyan érdekességekkel is lehet találkozni mint a Stunning Sterling vagy az Amphi Ranger.

Nosztalgiázzunk együtt a papírokról készült képek segítségével! Reményeim szerint ezekkel a rágógumipapírokkal is találkozhattok majd a gyűjtemény bemutatóján, de amíg nincs erre lehetőség maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr717872323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása