RC Toyota Hilux robot
2022. május 17. írta: ToyaHSW

RC Toyota Hilux robot

hilux_0.JPG

Ismét hoztam nektek egy érdekesebb régi játékot, ami az én gyerekkoromból kimaradt már csak a kora miatt is. Az autóból átalakuló robotok a 80-as évek szülötteinek számítottak, így az ilyen témát feldolgozó játékok is leginkább a 80-as évek második felében jelentek meg.
Mivel az átalakuló robotokkal foglalkozó rajzfilmek Japánból származtak, így szinte természetes módon az első ilyen játékok is náluk készültek el, amit aztán más országok szépen lemásoltak az eredeti játékok alapján néha egy kicsit tovább gondolva azokat.

A ma bemutatásra kerülő Toyota Hilux robottá alakuló autót érdekes módon Japánban gyártották a Shinsei gyárában. A játék a későbbiekben a hajtást átdolgozva feltűnt a tajvani CH kínálatában is.
A robot Toyota Hilux 1:26-os méretarányban készült, ami pont ideális méretet jelentett a gyerekek számára.

A játék ugye két részből áll. Az egyik rész maga az autó, míg a másik rész a távirányító. Mind a kettőről szót fogok ejteni majd.
Elsőnek a kocsit mutatok be nektek. Egy hagyományos Toyota Hiluxot láthattak a gyerekek, akik megkapták ajándékba a játékot. A kocsi kék és piros színben is megvásárolható volt, hozzám a piros változat került.
A játék szinte teljes egészében műanyagból készült. A karosszéria és az alváz is műanyagból van. A karosszéria ahogy említettem piros színt kapott, míg a platót takaró doboz fehér színben pompázik.
A kocsiról nem maradt le a dekoráció sem. A kocsi elején található hűtőrács és csörlő is krómozott festéssel lett ellátva. Matricákban sincs hiány a játékon,mivel számtalan csíkkal és Toyota, valamint Hilux felirattal lehetett találkozni az autón.
Az ablakok sötétítettek, ami ugye azt is jelenti hogy a kocsi belseje nem lett kidolgozva, ráadásul egy robotnál nem is mutatna jól ha látszana az utastér.

Apropó robot. A távirányítót a kezembe fogva azt gondoltam, hogy a gombok nyomogatására alakul majd át robottá a játék. Sajnos a gombokat hiába nyomogattam, a Hiluxból nem lett így robot. Ezt az átalakítást manuálisan kell végrehajtani.
A jármű fülkéjét előre kell húzni, majd felhajtani. Ezt követően a két első kereket kell kifele meghúzni és így felhajthatóak lesznek a karok is és lényegében a robot máris készen áll.
A játék mind autó, mind pedig robot formában használható. Ehhez egy érdekes megoldást alkalmaztak a japán gyártónál.
Az autónak öt kereke van. Ezek közül a két hátsó kerék a hajtott, míg a középen található ötödik kerék bármelyik irányba képes volt elfordulni.
A távirányítón három gomb volt megtalálható. Az egyik gomb megnyomására egyenesen előre indult el a játék, míg a másik két gomb megnyomásakor csak a hátsó tengely egyik kereke került meghajtásra aminek köszönhetően a jármű eltudott fordulni a középső kerék segítségével.

Az alvázról sok szót nem lehet ejteni. Ez a rész is műanyagból készült és itt található meg az elemtartó. Az elemtartóba négy darab AA-s elemet kellett behelyezni, majd az elemtartó mellett található kapcsoló segítségével lehetett üzemkész állapotba hozni a játékot.
A távirányítóról már tettem említést. Három gomb volt rajta megtalálható, amelyek segítségével a játékot előre és jobbra-balra lehetett irányítani: Természetesen a távirányítóba is kellett elemet rakni. Ide egy 9V-os elemet kellett berakni az elemtartóba.

A játék kiváló állapotban maradt meg, ami nem kis szó. Az eredeti dobozában került hozzám és csak egy kevés noszogatásra volt szükség, hogy tökéletesen életre keljen és üzemeljen.
Reményeim szerint ezt a játékot is megcsodálhatjátok és kipróbálhatjátok majd egyszer, de amíg erre nincs lehetőség addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5917832253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása