Majorette Ford Cargo Tanker
2022. április 12. írta: ToyaHSW

Majorette Ford Cargo Tanker

fordtanker_1.JPG

A mai napon egy francia Majorette kisautót szeretnék bemutatni nektek, ami hosszú-hosszú éveken keresztül volt gyártásban és számtalan változatban és kiszerelésben volt megvásárolható.
Ez a kisautó pedig a Ford Cargo Tanker lesz.
A nevéből már kitalálhattátok, hogy egy tartálykocsiról lesz szó ezúttal, ami a Ford egyik teherautója alapján lett elkészítve.

A kisautó fogalmam sincs melyik Ford teherautó alapján készülhetett, mert egy kicsit hasonlít bármelyik 80-as években készült Ford kamionra, de eltéréseket is elég könnyű felfedezni a pontos típus megállapításához.
Lényegében teljesen melyik jármű szolgált alapul az elkészítés során, a lényeg az volt hogy akkoriban jókat tudjunk játszani a kisautóval.

Ehhez minden adott is volt az 1984-ben bemutatkozó kamion esetében. A Ford Cargo Tanker elképesztően sokáig volt gyártásban, hiszen az 1984-es debütálást követően évről-évre új változatokkal találkozhattak a gyerekek egészen 2008-ig, ami azt jelenti hogy a játék 24 évig volt gyártásban.
Ezen idő alatt tényleg elképesztő mennyiségű variáció készült a teherautóból.
Az első változat még fehér karosszériával és Shelles tartállyal készült, de a következő években gyártották kék, sárga, zöld, piros, világoskék, sötétkék, narancssárga, de még lila színben is a járművet.
Az évek alatt a tartályon számtalan ismert cég neve feltűnt. A legjellemzőbb a Shell volt, de a Total, az ESSO, az Avia, de még a Cadbury nevével is lehetett találkozni.

Alapvetően a teherautó egy szimpla egyszerű tanker volt, de a kialakításának köszönhetően pótkocsit is lehetett felcsatolni a teherautóra. Persze a Majorette ki is használta ezt a remek lehetőséget és csomagolta a játékot pótkocsis változatban is.
A hozzám került változat 1992 környékén készült. Ezt onnan lehet tudni, hogy ekkor tűnt el a járművek fülkéjéről az oldalsó kisablak és lett helyett egy nagyobb.
A fülke fémből készült, amelyen csak díszítésként az első hűtőrácsnál találkozni műanyaggal, ami fekete színt kapott. A felépítmény természetesen műanyagból készült és Shell festést kapott. A tartály rész szépen kidolgozott és bár létrát, járólapokat nem találhatunk rajta, azért négy fedél jelölve lett a tartály tetején.
Az alváz műanyagból készült és fekete színű. A karosszériával szegecsek kapcsolják össze az alvázat. Az alvázon semmi extra részlet nincs kidolgozva, talán csak az oldalsó üzemanyagtartály ami említést érdemel. A játék alsó részén a Majorette és a Ford felirattal lehet találkozni, valamint nagyon apró számokkal a kocsi azonosítója is olvasható.
A futómű sima egyszerű műanyag kerekekből áll, amit egy kis krómos festék igyekszik feldobni és ezek egy fém tengelyre lettek felhelyezve. Rugózás mint olyan nincs, de ez egy teherautónál annyira nem is volt fontos.
A kocsi szépen gurul és ez volt a lényeg a gyerekkorunkban is.

Szerencsére ez a játék is kiváló állapotban maradt meg. A festék már néhány helyen megkopott, de a tartály és a műanyag részek is egészen jó állapotban vannak.
Nagyon örülök, hogy bekerült a gyűjteménye ez a jármű is, ami egy kicsit jobban bemutatja, hogy milyen játékokat is gyártott a gyerekkorunkban egy kicsit hanyagolt Majorette.
Persze ez a járművet is igyekszem majd megmutatni nektek ha lesz rá lehetőség, de amíg nincs addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4517806677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása