Matchbox MOY 1922 A.E.C. 'S' Type Omnibus
2022. március 01. írta: ToyaHSW

Matchbox MOY 1922 A.E.C. 'S' Type Omnibus

omnibus_1.JPG

A Matchbox név hallatán mindenkinek az aprócska 1:75-ös méretarányban készített és rendkívül szépen kidolgozott kisautók jutnak az eszébe.
Persze a gyártó számtalan más méretarányban is készített autókat, amelyeket különböző fantázianevekkel látott el. Így volt King Size (később Super Kings és Speed Kings néven) nagyobb méretben, Major Packs az 50-es, 60-as évek járműveivel nagyobb méretben, a Sky Busters a repülőgépekkel, a Battle Kings a katonai eszközökkel, a Sea Kings a hajókkal vagy a Models of Yesteryear nagyobb méretben a XX.század első 40 évének járműveivel nagy méretben.
Most egy Models of Yesteryear járművet szeretnék bemutatni nektek, ami nem más mint az 1922-es A.E.C.'S' Type Omnibus lesz.

A Models of Yesteryear sorozatról azt mindenképpen érdemes tudnotok, hogy 1956-ban vezették be a piacra és innentől kezdve készültek 1996-ig ebben a sorozatban a járművek.
A célközönség a MOY járművek esetében nem a gyerekek voltak, hanem sokkal inkább a felnőtt gyűjtők akik szívesen vásárolták meg a régebbi korok szépen kidolgozott fém járműveit. Ennek megfelelően ezekre az autókra jellemző volt a részletgazdag kidolgozás és az igényes elkészítés is.
Szerencsére a Matchbox játékok rendkívül jól vannak katalogizálva, így az egyes darabok megjelenését nagyon pontosan nyomon lehet követni. Mivel minden évben csak néhány darab Models of Yesteryear autó jelent meg, így viszonylag könnyen kilehet deríteni a részleteket az egyes típusokról.

A ma bemutatásra kerülő jármű az 1922-es A.E.C. 'S' Type Omnibus. A járművet a London General Omnibus Company készítette, ami akkoriban a tömegközlekedést meghatározó járműveket szállította a fővárosnak.
A 1922-es A.E.C . 'S' Type hatalmas előrelépést jelentett, hiszen már 54 utas elszállítására volt alkalmas. Ennek az előrelépésnek köszönhetően rövid idő alatt a londoni utcakép megszokott része lett az emeletes busz. Ez így volt egészen 1933-ig, amikor is a busz befejezte pályafutását a fővárosban és korszerűbb gyártmányok léptek a helyére.

A Models of Yesteryear sorozatban szinte természetes módon ennek a járműnek is helye volt, így a Matchbox kiadta Y-23 jelzéssel a nagyméretű változatot.
Sok helyen tévesen 1978-ra datálják a játék kiadását, de én csak 1982-ből találtam erre utaló adatokat, valamint a Matchbox katalógusában is csak ebben az évben tűnt fel a jármű újdonságként - szóval maradjunk az 1982-nél. Ami azt jelenti, hogy a játék pont 40 éves.

Az A.E.C. 'S' Type Omnibus több változatban is megjelent a sorozatban. Sok esetben dobozban és a játék színében és matricázásában is voltak különbségek. A klasszikus piros szín mellett a busz készült még kék, szürke, de még zöld színben is eltérő matricázással.
A doboz is folyamatosan változott, ami előbb sárga volt, majd az idő múlásával barna színűre változott.
De a lényeg a dobozban található jármű. A hozzám került játék piros színben pompázik és a karosszéria nagyobbik része fémből készült. Az emelet és az ott található korlát műanyagból van, ahogy a jármű oldalán található fát imitáló díszítő elemek is.
Alapjában véve egy rendkívül szépen és részletesen kidolgozott járműről van szó, ami hozza a Matchbox minőséget. A busz felső részén az élések is el lettek készítve, sőt még a padlózat is megkapta a rovátkolást mintha valóban fából készült volna.
A futómű a Models of Yesteryear sorozat darabjainál eltér a sokak által megszokott és megismert futóművektől. Itt valóban ügyeltek a részletekre, a felnik küllősek, a gumik nem túl szélesek de korhűek legalább annak ellenére is, hogy műanyagból készültek.
Ami külön tetszik az a matricázás. A busz oldalán feltűnik a gyártó logója, de még reklámot is találhatunk itt. Szemből nézve a felső rész elején is láthatunk egy matricát, ami a busz útvonalát jelzi, míg hátul az ívelt korláton is néhány reklámmal találkozhatunk.
Itt olyannal mint rugózás nem találkozhatunk, de ennek ellenére is nagyon szépen gurul az A.E.C. 'S' Type.

Összességében egy kiváló állapotban megmaradt, eredeti dobozos játékról van szó ami szépen mutat majd a gyűjteményben. Ha szeretnétek hasonló játékkal gazdagítanotok a gyűjteményeteket, akkor érdemes szétnézni a hazai aukciós oldalak kínálatában, ahol néhány ezresért máris tietek lehet egy szebb darab.
Persze nálam a gyűjteményben is találkozhattok majd ezzel a játékkal is, amit reményeim szerint meg is tudok majd nektek mutatni. Amíg azonban erre nincs lehetőség, addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3217767230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása