Érdekes régi lemezjátékok 12.
2022. február 18. írta: ToyaHSW

Érdekes régi lemezjátékok 12.

Ezen a héten sem maradtok érdekes régi lemezjátékok nélkül. Ismét találtam öt igazán érdekes és szépen kidolgozott lemezjátékot, amivel valószínűleg nem találkoztok majd itthon.
Szerencsére most ezeket a játékokat is megismerhetitek, így mindenképpen érdemes lesz ma is velem tartanotok.

Kezdésnek elruccanunk az 50-es éve Németországába. Ekkor készítette a J.G.Schopper az Around The World nevű játékát. Ez lényegében egy körhintát imitáló játék, ahol a középpontban egy földgömb áll, ami körül három repülőgép repül körbe-körbe.
Ehhez nem kellett mást tenni a gyerekeknek, mint a földgömb talapzatán található kart meghúzni, aminek köszönhetően elindult a játékban található óraműves szerkezet és a karok és az azokon található repülőgépek mozgásba lendültek.
A kidolgozás igazán szép és részletes, de ami engem lenyűgözött az a grafika, ami azonnal meggyőzött róla hogy ezt a játékot Nektek is látnotok kell.

Mindenki ismeri a Flintstone családot és szerintem gyerekként hozzám hasonlóan az egyik kedvenc rajzfilmetek volt Nektek is. Nem volt ez másképp nyugaton sem, így a játékgyártók azonnal ugrottak és igyekeztek egyedi Flintstone játékokkal megjelenni.
Így volt a Louis Marx and Co. is, akik elkészítettek Frédi autóját több változatban is. Ami nekem nagyon tetszett az a távirányítós változat volt. Ez is egy igényesen elkészített lemezjáték, aminek minden alkatrésze egy-egy igazi bravúr.
Ezt a játékot a 60-as években gyártották és a lendkerekes változata is készült. Persze az igazi nagy durranás az elektromos távirányítós változat volt, amiért manapság 5-700 dollárt is elkérnek a vásárlóktól.

Következzen egy kevésbé ismert kínai távirányítós harckocsi. Itthon leginkább az ME-060-assal találkozhattok az aukciós oldalakon, de érkezett egy szerintem kicsit szebb játék, ami az ME-749-es számot kapta.
Itt extraként felnyitható volt a torony fedele, ami alatt egy harckocsizó is látható volt. Funkcióját tekintve nem tért el a mindenki által ismert változattól, de színben és grafikában egy kicsit más volt.
Szerencsére ez a játék nem csúszott át a megfizethetetlen kategóriában, így akár 50 euró körüli áron hozzájuthattok ehhez a különlegességhez.

A japán Exelo cégnek köszönhetően az 50-es években olyan játékokkal játszhattak a gyerekek mint a Tom & Dick Rail Road Hand Car.
Ez egy felhúzós szerkezettel ellátott vasúti kézihajtány, amin két figura volt megtalálható, akik amíg a játék haladt addig a hajtókart mozgatták.
Ritka kincsnek számít manapság már ez a játék is, így elég nehéz belőle rátalálni egy-egy szebb darabra. Amúgy mindenképpen nézzétek a játékon az emberkék kidolgozását és a grafikát, ami szerintem elképesztően szép.

A T.P.S. játékai mindig népszerűnek számítottak. A japán gyártó szinte minden területet igyekezett lefedni a lemezjátékaival, így bizony a sci-fi területet is.
Ennek köszönhetően kapták a gyerekek a 60-as években tőlük az elemes Flash Space Patrol nevű űrjárművet. Ez egy klasszikus bolygókerekes játék volt, ami mindent felvonultatott ami egy ilyen stílusú játékot kiemel a tömegből. Voltak itt villogó fények, a játék tetején forgó rotor és gyönyörű grafika és még hangot is adott ki magából a játék.
Szerencsére ez a játék is megvásárolható, de azért olyan 150-200 dollárt érdemes félretennetek ha a vásárláson gondolkodtok.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5617570772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása