Összeépíthető elektromos Jaguar
2021. augusztus 12. írta: ToyaHSW

Összeépíthető elektromos Jaguar

jaguar_dfi_g1.jpeg

A mai napon egy igazán érdekes modellt szeretnék bemutatni nektek, amit az egykori Donyecki Játékgyár készített, de ennek ellenére egyáltalán nem nevezhető szocialista játéknak.
Jogosan kaphatjátok fel a fejeteket, hiszen a szovjet játékiparra nem volt igazán jellemző, hogy a nyugati dolgoknak teret engedjenek az országban. Ennek ellenére a ma bemutatásra kerülő játék mégis az egykori Szovjetunióban készült még ha nagyon sok kapitalista vonatkozása is van a játéknak.

Ehhez persze bőségesen vissza kell ugranunk az időben és meg kell ismernünk az egykori International Model Aircraft Ltd. véget, ami a maga módján elévülhetetlen érdemeket szerzett a szovjet modellezés beindításában.
A céget 1931-ben alapította Charles Wilmot és Joe Mansour, akik Frog márkanév alatt elkezdtek különböző repülőgép modelleket kiadni.
A siker azonnal elérte a céget, amiben fontos szerepet játszott a Lines Bros Ltd-vel kötött együttműködésük is.
A Frog márkanév alatt számtalan repülőgép és autó készült és bár a tulajdonosok folyamatosan változtak a siker állandó maradt egészen a 70-es évek közepéig.
A cég akkori tulajdonosa (Rovex Models and Hobbies Ltd) a Nagy-Brittaniát is sújtó gazdasági válság miatt a gyártáshoz szükséges eszközöket eladta az egykori Szovjetunióba, ahol az állami Novoexport vásárolta meg azokat és kezdte el a modelleket gyártani Novo név alatt.
Persze ez csak az első időkben működött így, a szocialista tervgazdálkodásnak köszönhetően a különböző öntőformák más-más gyártókhoz kerültek, akik így már saját márkájukként gyártották tovább az egykori Frog játékokat.
A Szovjetunióban 1976 és 1991 között összesen húsz gyártó készített Frog alapú modelleket és játékokat.

Ezek közül az egyik volt a Donyecki Játékgyár (Донецкая фабрика игрушек), akik 1977-től egészen 2006-ig gyártották az egykori Frog játékokat.
Náluk készült a ma bemutatásra kerülő elektromos Jaguar E-Type is olyan autók társaságában mint a Vauxhall Estate, Ford Consul Cortina és a Morris 1100-as.

Hozzám egy felajánlás keretében a sorozatból a Jaguar E-Type került, ami az eltelt évek alatt néhány apróbb hiányosságot már begyűjtött - de erről majd később.
Mindenképpen érdemes tudni a Frogtól átvett Jaguar E-Typeról, hogy az eredeti változathoz hasonlóan ezt a modellt is ragasztás nélkül lehetett összeállítani. A viszonylag részletgazdag modellen alkalmazott megoldás leginkább a Monti pattintós összeillesztéséhez volt hasonlítható, de persze az autó részletessége miatt attól jóval bonyolultabb volt az építés.
Az autó olyan 95%-ban műanyagból készült, de azért a fém alkatrészek is szerephez jutottak benne. Néhány apróbb elem készült fémből, ilyen volt például a kormányrúd is és természetesen a villanymotor is tartalmazott fém elemeket.
A műanyag elemek többsége sárga színű volt, de a gyártás során más színű műanyagból is készített hasonló játékot a Donyecki Játékgyár.
Az összeszerelés folyamatát egy rendkívül részletes leírás tartalmazta, amelyhez mindenképpen szükség volt felnőtt segítségre is.
A befejezést követően már csak elemet kellett tenni a kocsi hátsó részében és az máris üzemképes volt.
Mivel nem távirányítós autóról volt szó, így valahogy a kormányzást is meg kellett oldani. Ezt a kormánykerék forgatásával lehetett beállítani előre és a játék akkor abba az irányba indult el. Menet közben értelemszerűen ennek módosítására nem volt lehetőség, így ehhez meg kellett állítani a játékot állítani a kormánykeréken és ezt követően lehetett folytatni a játékot.

Igazán érdekes és különleges játék a Jaguar E-Type, amiből ráadásul nem sok maradt meg. A hozzám került változatból is hiányzik a motor és bár ez pótolható lenne valamelyik egykori szovjet játék villanymotorjával úgy gondolom erre különösebben nincs szükség, mivel nem tervezem a játék összeszerelését.
Az elemek egy része még az öntőkereten pihen, míg a másik részük az általam befogott dobozban kapott helyet. Sajnos a játék eredeti doboza már nincs meg, de azért a befogott dobozta nyomtattam egy korhű előlapot.

Nagyon örülök, hogy bekerült a gyűjteménybe egy ilyen különlegesség. Még klasszabb lenne ha a többi egykori Frog kisautó szovjet változatát is a gyűjteménybe tudhatnám, de nem szabad telhetetlennek lenni :)
Az összeépíthető kisautóval persze majd Ti is találkozhattok, de amíg nem tudom személyesen megmutatni nektek ezt a kincset, addig a megszokott képek segítségével ismerkedhettek a játékkal.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8216656124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása