Régi játékokkal is van munka 10. - 1.rész
2021. június 04. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 10. - 1.rész

rjvm10_1.JPG

Kis szünet után folytatom a megkezdett sorozatot, amelyben régi játékokat igyekszem vállalható állapotba hozni. A várakozás oka az volt, hogy eddig nem volt a gyűjteménybe olyan játék aminek érdemes lett volna nekifogni, de most egy véletlen folytán egy elég leharcolt és hiányos PIKO Jumbo érkezett hozzám.
Kellően rossz állapotban is van a játék, így tanulságos lesz végigkövetnetek ezt a felújítást, ami legalább annyira átalakítás is lesz ezúttal.

Nézzük elsőként a játékot magát. A PIKO Jumbo munkagépet 1975 és 1980 között gyártotta az NDK cég. A játékon eredetileg egy billenős plató és egy tolólap kapott helyet, míg az irányítást a vezetőülés mellett található karokkal lehetett elvégezni.
Az egyik kar segítségével előre-hátra tudott haladni a játék, míg a másik kar segítségével tudott jobbra-balra fordulni vagy éppen egyenesen haladni a jármű.
Igazából soha nem vált népszerű játékká és ez első sorban annak volt köszönhető, hogy az irányítási megoldás ekkora már erőteljesen idejemúlt volt.
Ha ettől alaposabb ismertetőt akartok olvasni a játékról, akkor elég ide kattintanotok.

Ahogy minden esetben ezúttal is elsőként külsőleg igyekszem szemügyre venni a játékot. Szerencsére itt a belső állapotok felmérése sem volt annyira komoly feladat, hiszen két patent szétkapcsolásával máris szétszedhető a játék két részre.
Ami elsőre feltűnik a játékon az a hiányzó elemek sokasága. Hiányzik róla a tolólap, ami a Jumbo egyik jellegzetessége és a billenőplató is valahol elveszett az évek alatt.
A külső koszos és néhány helyen ragasztás nyomai látszanak, de ezek valószínűleg azért eltüntethetőek lesznek. Az alvázon azonnal feltűnik az elemtartó fedelének hiánya, amit majd pótolni kell.
A belső rész szintén hasonlóan rossz képet mutat. A menetirány kar beesve és a kábelek eredeti helyükről leszakadva tekeregnek az alvázban.
Szerencsére a hernyótalpak megvannak, bár még rá vannak ragadva a két nagy kerékre, de ezek lefeszegetése nem lesz majd annyira komoly feladat.

Mivel már van egy sokkal hiányosabb Jumbo itthon, így az azon megtalálható tolólap valószínűleg ezen a játékon folytatja majd pályafutását, de a billenőplató pótlására valamit ki kell találnom.
Jelenleg még csak cikáznak a gondolatok a fejemben, de mindenképpen valami építőiparral kapcsolatos stílusos felépítményt kap majd a játék (daru, markoló vagy valami hasonló). De ez majd csak később derül majd ki.

Tartsatok velem az elkövetkezendő hetekben és kövessétek figyelemmel a PIKO Jumbo átalakulását Ti is. Ha ötletetek lenne a felépítményt illetően, akkor kérem azt hozzászólásban osszátok meg velem :)
Most pedig következzen néhány kép az induló állapotról :)

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1416581188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása