Gyerekkorunk kedvenc figurái
2021. április 20. írta: ToyaHSW

Gyerekkorunk kedvenc figurái

figura_1.JPG

Egy-két hete mutattam be nektek néhány Hupikék Törpike figurát amelyeket PVC-ből gyártottak. Az egyes figurákról akkor elég sokat sikerült írnom az egyes gyártókat is bemutatva nektek.
Persze nem csak a Törpökről készültek ilyen aprócska játékok, hanem más híres televíziós műsorok és rajzfilmek alapján is gyártottak hasonló figurákat. Mivel Fülöp Mónikától ilyeneket is kaptam, így a mai napon ezeket szeretném bemutatni nektek.
Egészen biztosan ismeritek az összes szereplőt, így jó lesz egy kicsit nosztalgiázni ezúttal is velem.

Elsőként a hazai vonatkozással is rendelkező Pumukli figurát szeretném bemutatni nektek. A Pumukli kalandjai filmsorozatot 1982-ben mutatták be és 1989-ig gyártották belőle a részeket.
A német-osztrák-magyar koprodukcióban készült filmsorozat 52 részt élt meg. Minden részben nyomon lehetett követni Éder Mester és a műhelyében élő Pumukli nevű kobold kalandjait. Pumukli igazi kis bajkeverő volt, akit minden gyerek azonnal a szívébe zárt, így szinte természetes volt hogy készülnek majd róla különböző figurák.
A most bemutatásra kerülő figurát a Heimo készítette.
A Heimo egy német cég, akik az 50-es évek elejétől foglalkoztak különböző figurák gyártásával. A legnagyobb sikereit a cég a 60-as években készült Disney figurákkal érte el, amelyek nagyon népszerűek lettek. A Heimo a formáktól kezdve a kész figurákig minden egyedül állított elő. Ezt a megoldást a Schleich is sikeresen átvette tőlük.
A 80-as években a cég már túlvolt a legjobb évein, de az általuk gyártott Pumukli figurákon látszik a hatalmas tapasztalat. Egy egész sorozatot készítettek a népszerű koboldról.
Szerencsére egy darab hozzám is eljutott, így betudom most mutatni nektek ezt a gyönyörűen megfestett és rendkívül szépen kidolgozott figurát.

Ha azt mondom Muppet Show, akkor egészen biztosan azonnal rávágjátok egy figura nevét. Az angol bábfilm sorozat rendkívül népszerű volt és több mint 100 országban mutatták be.
Az 1976-ban indult sorozat 5 évadot élt meg és számtalan sztár tette tiszteletét a műsorban. Persze a főszereplőnek a bábfigurák számítottak, amelyek között Breki a béke, Topi maci, Miss Röfi és Gonzo számítottak a legnépszerűbbeknek.
A sorozat sikere természetesen a játékgyártókat is megihlette és nem túl nagy meglepetésre a Schleicht szerezte meg a jogokat a PVC figurák gyártására. Ők szinte minden elképzelhető formában elkészítették a szereplőket, amelyek közül hozzám az éppen éneklő Miss Röfi jutott el.
Kidolgozásban és festésben nem vetekszik a Heimo Pumukli figurájával, de azért egyáltalán nem rossz darab.

Harmadiknak pedig a mindenki által nagyon jól ismert Peanuts sorozat egyik szerelőjét szeretném bemutatni nektek. A népszerű képregénysorozatból leginkább Snoopyra emlékszünk sokan, pedig a többi szereplő is elég érdekes volt.
A játékfigurákat ebben az esetben is a Schleich készítette, akik már egészen komoly szereplőnek számítottak a 80-as, 90-es években ezen a területen. 
A hozzám került Snoopy figura egy születésnapi party egyik szereplője. Az egyik kezében egy torta, míg a másik kezében egy villa kapott helyet. A figura öltözete igazi party hangulatot áraszt magából és a festése is egészen jól sikerült.
Az évek alatt persze itt-ott lekopott már a festék a figuráról, de még így is nagyon szerethető.

Nagyon örülök, hogy hozzám kerültek ezek a figurák is, amelyeket több más társukkal együtt láthattok majd. Amíg azonban nem tudom megmutatni nektek ezeket az apró kincseket, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5016506728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása