Mesterlövész fegyver
2021. február 23. írta: ToyaHSW

Mesterlövész fegyver

mesterlovesz_1.JPG

A mai napon ismét egy hazai készítésű játékot mutatok be nektek, amit sikerült eredeti csomagolásban megszereznem. Amint megláttam az eladásra kínált játékot, azonnal le kellett csapnom rá, hiszen gyerekkoromban nekünk is volt egy ilyen fegyverünk.
Ahogy említettem a bejegyzés elején ez egy hazai készítésű játék, ráadásul kisipari termék. Az eredeti csomagolású játék kartonlapján Károlyi Péter műanyagfeldolgozó mester szerepel gyártóként. Mivel a forgalmazás általában játékboltokban, trafikokban, vásárokban zajlott, így forgalmazó nem szerepel a bliszterbe csomagolt játék papírján.

Ellenben a használatáról részletes leírást találni a kartonlapon, amin ezen kívül egy céltábla is helyet kapott - gondolom azzal a céllal, hogy a gyerekek ebbe a céltáblába lövöldözzenek.
A fegyver egy felhúzós, gumi tapadókorongos lőszerrel ellátott fegyver volt, aminek már a megtöltése és felhúzása is különleges volt.
De hogyan is működött ez a fegyver.
A fegyverhez ahogy már említettem tapadókorongos, gumilövedékek tartoztak. Szám szerint 10 darab lövedék járt a fegyverhez.
Első lépésben ezt kellett a fegyver csövébe tölteni. Ehhez segítségünkre volt egy a fegyver csöve alatt elhelyezett rúd is, amivel a lőszert teljesen betudtuk tolni a csőbe.
Ezután már csak annyi volt a dolgunk, hogy felhúzzuk a fegyverünket. Mivel itt is egy rugós mechanizmus segített kilőni a lövedék, így ehhez a fegyvernek a két részből felépülő csövének az első részét kellett hátratolni kattanásig.
Ezt követően már csak célra kellett tartani is a ravaszt meghúzni. A fegyver elsült, pukkant egyet és a lövedék kirepült a csőből, szerencsés esetben a céltábla közepét eltalálva.

Persze gyerekként egy idő után unalmas volt a céltáblára lövöldözni, így üveges ajtókra és ablakokra lövöldöztünk a puha lövedékekkel, de az is előfordult, hogy egymásra :)

A játék amúgy teljes egészében műanyagból készült és egy forgótáras pisztoly szolgált az elkészítés során mintául. A játékon természetesen sem a forgótárat nem lehet kinyitni, sem pedig a kakast hátrahúzni rajta.
Az én emlékezetemben úgy él, hogy a mi fegyverünk piros volt, így arra jutottam valószínűleg több színben is gyárthatta Károlyi Péter ezt a játékot.

Az általam vásárolt darab eredeti bliszterben van és én bontottam meg a csomagolást rendkívül óvatosan a fotók kedvéért. Láthatjátok a képeken, hogy a játék minden darabja ki sem került a műanyagból, de a pisztolyt mindenképpen megakartam mutatni nektek közelről.
Azóta persze már a visszazárt csomagolásban pihen a fegyver arra várva, hogy személyesen is megtudjam azt mutatni nektek. Amíg azonban erre se hely, de lehetőség nincs maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr216437354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása