Így rögzítettünk és néztünk filmeket régen
2021. január 25. írta: ToyaHSW

Így rögzítettünk és néztünk filmeket régen

Ha az elmúlt héten a fotózással foglalkoztam, akkor nem mehetek el a filmek mellett sem. A mozgókép rögzítése nem új dolog, de itthon igazából a 70-es években vált elérhetővé a tehetősebb családok számára, hogy emlékeiket ebben a formában is megőrizzék.
A kezdet kezdetén még a szocialista tábor eszközeit használtuk a filmek rögzítésére és megtekintésére, de a határok megnyílásával egyre több nyugati eszköz is beszivárgott hazánkba.

Lássuk akkor, hogy mivel örökítettük meg az emlékeinket és milyen mozgóképekkel szórakoztattuk magunkat az unalmas TV mentes hétfő estéken.

35592a790a42fe1c87eaf837e401f545-0z067-retro-lomo-aurora-8-mm-kamera.jpg

A képen egy LOMO Aurora felvevőt láthattok, ami természetesen a Szovjetunióban készült. Valamiért a szovjet gyártók számítottak ezen a területen piacvezetőnek a szocialista táboron belül és általában ezekhez az eszközökhöz juthattunk hozzá a legegyszerűbben.
Persze nem számítottak a szovjet felvevők sem olcsó mulattságnak, de aki megengedhette magának az örömmel filmezett ilyen eszközökkel.
A gép 4.5 V-os elemmel működött és 2x8 mm-es filmre lehetett rögzíteni a felvételeket.
A későbbiekben persze korszerűbb gépek is készültek a Szovjetunióban, amelyek már korszerűbb technikával modernebb filmekre rögzítettek.

sony_betamovie_bmc-100p.jpg

Ahogy említettem a 80-as években kinyíltak a határok és szembe találtuk magunkat a nyugat elképesztő kínálatával. Az első pillanatban mindenki zavarba jött, hiszen lényegében két rendszer vetélkedésébe csöppentünk bele.
unnamed_1.jpgAz egyik a SONY által fejlesztett Betamax volt, míg a másik a JVC által támogatott VHS és akkor még a Philips-Grundig által támogatott Video2000-ről nem is beszéltem.
Természetesen mind kamerák, mind pedig lejátszók rendelkezésre álltak mind a három formátumhoz, így ha valaki kicsit tájékozatlanabb volt ezen a területen könnyen mellé tudott nyúlni és tudott olyan formátumot választani, ami néhány év múlva eltűnt a sülyesztőbe.
Ez persze már csak történelem, ahogy az akkor győztesen kikerült VHS rendszer is azzá vált.

vhscamcorder_featuredimage_copy_600x.jpg De mégis miért is került ki a VHS rendszer győztesen ebből a csatából. A Video2000 formátum nagyon gyorsan kiesett a versenyből, mivel két kevésbé tőkeerős gyártóra korlátozódott a támogatása.
A Betamax és a VHS azonban évekig öldöklő csatát vívott egymással. A SONY által támogatott és fejlesztett Betamax sokkal jobb minőségű felvételek elkészítésére volt képes, azonban a kazetták hossza erőteljesen korlátozta a lehetőségeket.
Végülis nem is a kamerák, hanem a videomagnó területen szenvedett el vereséget a Betamax, ugyanis a jobb minőség ellenére csak 1 órás felvételek fértek el egy-egy kazettán, ami annyit jelentett, hogy még egy 90 perces focimeccset sem lehetett rögzíteni egy videókazettára.
A Betamax bukásának másik oka az ár volt. SONY az árversenyben is alul maradt, mivel a VHS rendszer kazettáit tömegesen állította elő számtalan gyártó nagy mennyiségben, így ennek köszönhetően olcsón lehetett hozzájutni az akár 240 perces VHS videókazettákhoz is.

A felvett anyagokat persze le is kellett játszani.

index_1.jpg

Ehhez is a megfelelő eszközökre volt szükség. Szerencsére a 60-as, 70-es évek lejátszóinak piacon a szovjet termékek mellett megtalálhatóak volt a magyar, cseh és NDK gyártmányok is.
Szerintem gyerekként sokan ilyen vetítőgépeken látták elsőként a No megállj csak sorozatot vagy a Gusztáv rajzfilm valamelyik epizódját.
A vetítőgépek közös jellemzője volt a nagy súly, a bonyolult befűzési rendszer, aminek köszönhetően nem ártott egy megfelelő hozzáértéssel rendelkező személy ezeknek a berendezéseknek az üzemeltetéséhez.

Amikor nyugat felé vettük az irányt, akkor a fagyasztók mellett a családok kedvenc terméke a videómagnó volt. Ez volt az az időszak amikor a filmeket még nem szinkronnal, hanem hangalámondással tudtuk megnézni.
Az ezerszer másolt kazetták korszaka, amikor a piacokon és kéz alól vásároltuk a filmeket, de legalább hozzájutottunk olyan filmekhez mint a Terminator, a Star Wars, Mad Max, Forró rágógumi és számtalan horror film.
Az eszközök alkalmasak voltak arra is, hogy a televízióból akár időzítve is rögzítsenek műsorokat, így számtalan focimeccset, szilveszteri műsort rögzítettek szüleink azzal a céllal, hogy majd valamikor megnézik azokat.

Így néztünk mi filmeket egykoron. És most azoknak, akik nem találkoztak hangalámondásos filmmel még soha életükben, itt van egy klasszikus teljes hosszúságban :)

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1716403162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Metálvörös 2021.01.27. 08:47:49

A felvidéki - hát ez ütött a végén :)

Ferkó Kecskemét 2021.01.27. 12:44:51

1988 május irány Ausztria. Négyen kispolszkival összeadott valutakerettel.
Első videómagnóm Goldstar 4158 osztrák schilling volt Első film, hangalámondásos Rambó 1.

Gösser söralátét 2021.01.27. 16:00:26

Nagyon el vagy te tévedve komám, baromira nem volt ez a tömegek szórakozása a 60-as években. Bőven 1985 után indult be a videózás, addig az is olyan volt mint a TV 20 évvel korábban, volt egy a házban és azt nézte az összes lakó.

Gösser söralátét 2021.01.27. 16:01:52

@Metálvörös:

Vicces a valóság ha nem vagyunk hozzászokva.

ToyaHSW 2021.01.27. 16:12:07

@Gösser söralátét: Az, hogy számodra vagy számunkra nem volt elérhető a filmfelvevő vagy a videó, azért hidd el volt egy olyan réteg, akik minden gond nélkül vásároltak ilyen eszközöket.
Aki sokat járt akkoriban a Szovjetunióban, a szamovár, a TV után már ilyesmiket vásárolt.

eßemfaßom meg áll 2021.01.27. 17:22:27

@Gösser söralátét: hol irja, hogy " tömegek szórakozása a 60-as években"?

eßemfaßom meg áll 2021.01.27. 17:31:25

nekünk a 70es évek vége felé lett valami chinon super8-as kameránk, van vagy tucatnyi gyerekkori 5perces felvételünk vele és annyi. Film drága volt bele, előhívatni is macerás, lejátszani is macerás. Persze a rusz filmvetítő, szerintem fél évszázad alatt 4 óránál többet nem ment, abból is 2 óra az volt amikor pár éve bevideoztam a családi emlékeket vele

axolotl77 2021.01.27. 17:36:33

Akai VS-37 EDG
hu.wikipedia.org/wiki/Akai_VS%E2%80%9337
Azért tudom ilyen jól, mert a mai napig működik.

Gösser söralátét 2021.01.27. 17:43:56

@eßemfaßom meg áll:

Jogos. Basszus, megint elfelejtettem, hogy a címet a sík ostoba indefideSSfirkászok adják:

"A filmek felvétele és lejátszása már a 60-as évektől elérhető volt a tömegek számára itthon. Idézzük meg ezt a kort!"

Gösser söralátét 2021.01.27. 17:45:43

@ToyaHSW:

Ezzel tisztában vagyok. A pöcsfej fideSSfirkász beszélt tömegekről, arra reagáltam.
Amúgy azért a filmfelvevő a gazdagabb réteg játékszere volt de ez ne zavarjon, okoskodj nyugodtan.

Alick 2021.01.27. 19:25:33

A családunkban már a '70-es évek elejétől volt 8 mm-es filmfelvevő, pedig nem voltunk tehetősek.

A jó 40 éves filmeket itt nagyon szépen bedigizték (nem olcsón, de profin):

www.keskenyfilm.hu

midnightcoder2 2021.01.27. 21:54:17

@Gösser söralátét: Mondjuk amikor még zsindex volt, akkor sem voltak kevésbé clickbait címek.

cardiobascuralis 2021.01.27. 23:56:52

"a 60-as, 70-es évek lejátszóinak piacon"
Egyrészt piacán, másrészt a filmek "lejátszóját" vetítőnek hívták.
És egyáltalán nem volt bonyolult a befűzésük.

@Gösser söralátét:
Szerintem filmezésre gondolt, csak nem ismeri a megfelelő szavakat, és nem tud fogalmazni.

@Alick:
Ja, Super 8-as kamera már valóban volt, de videó nemigen.
süti beállítások módosítása