Régi játékokkal is van munka 7. - 7.rész
2021. január 15. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 7. - 7.rész

joustratlc_14.JPG

Folytatom az elkezdett sorozatot, amelyben időről-időre egy-egy régi játék felújítását követhetitek nyomon az oldalon. Ebben a rovatban volt már bolygókerekes autó, távirányítós Formula 1-es kocsi és számtalan kisautó is.
Ezúttal egy RC irányítással ellátott Joustra Toyota Land Cruiser felújítását kísérhetitek figyelemmel.
Az első részben a hibákat igyekeztem felmérni kívülről, a második részben a kitört kerékkel és a törött felfüggesztéssel igyekeztem foglalkozni, a harmadik részben a karosszériával igyekszem majd foglalkozni, a negyedik részben pedig a távirányítón végeztem el a szükségesnek ítélt karbantartásokat, az ötödik részben az alvázra fordítottam figyelmet, míg a hatodik részben megpróbáltam üzembe helyezni a játékot, ami több-kevesebb sikerrel össze is jött.

Az utolsó részben mivel nem ment zökkenőmentesen az üzembe helyezés, ígéretet tettem rá hogy folytatom a kisérletezést.
Így is tettem és ahogy az előző bejegyzésemben említettem ismét szétszedtem a játékot és külön figyelmet fordítottam az első kerekek kormányzására. Elsőként a hajtóműből kiszedtem a fogaskerekeket és leteszteltem csak a motort.
Mivel a motor minden gond nélkül forgott mind a két irányba, így arra a következtetésre jutottam, hogy a hiba nem ezen a részen van.
A hajtóműbe ismét bekerült minden alkatrész és össze is szereltem, de a kerekek csak az egyik irányba voltak hajlandóak fordulni. Ismételt szétszedésnél a fogasléces áttétel pozícióját módosítottam egy kicsit, valamint az egész hajtóművet sokkal jobban összehúztam és így végre jól működött a kormányzás.

Ha pedig már szétszedtem a játékot, akkor érdemes volt az egyéb hibákkal és hiányosságokkal is foglalkoznom. Talán említettem már, hogy a két ülés közötti részen a váltó helyén egy rés volt a játékon. Úgy gondoltam ide akkor nyomtatok egy váltókart, ami azért mégis elfedi a tátongó rést és még emeli is egy kicsit a beltér fényét.
Nem bonyolítottam túl a dolgot, így a nyomtatás is elég egyszerű és gyors volt.
Ha pedig már bekapcsoltam a nyomtatót, akkor megoldást kellett találnom az elemtartónál a zárszerkezet hiányosságára is.
Ehhez kinyomtattam a megfelelő formát, majd ezt követően egy csavar segítségével rögzítettem az alkatrészt a játékhoz.
Így már az elemtartó fedél sem esik le a helyéről.
Természetesen a karosszéria és az alváz összefogásához szükséges csavarokat is pótoltam, így most minden csavar a helyére került és jöhetett az első olyan próba amikor össze is van szerelve a kocsi.

Erről most szokatlan módon egy videót is megosztok veletek :)
Még néhány apróbb munka van a játékon, de azt a jövő héten az utolsó befejező részben megosztom majd veletek.
Tartsatok majd akkor is velem!

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5016390980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása