Régi játékokkal is van munka 6. - 4.rész
2020. október 30. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 6. - 4.rész

sever_7_1.JPG

Mivel péntek van, így a szokásos felújításos bejegyzés következik a blogon. Ezúttal a távirányítós Sever Expedíciós jármű felújítását kísérhetitek figyelemmel, amibe már néhány hete belevágtam.
Az első részben a hibákat mértem fel, a második részben a hiányzó hűtőrács került pótlásra, a harmadik részben pedig a törött műanyag alkatrészekre és az egyik oldali meghajtott fogaskerékre fordítottam figyelmet.

A mai részben a távirányítóval fogok foglalkozni.
A távirányító messze nem volt tökéletes állapotban. Ami elsőre feltűnt, hogy az egyik gomb hiányzik, valamint az ehhez tartozó lemez is kiesett a helyéről.
Szerencsére ez a lemez megmaradt, így csak a drótot kellett ráforrasztanom és gondoskodnom, hogy megfelelően a helyére kerüljön. Ezt a rögzítést eredetileg szegecseléssel oldották meg a szovjet mérnökök, de számomra tökéletes megoldásnak tűnt a csavarozás is.
Ennek előnye, hogy lényegében roncsolás nélkül szétszedhető, ami egy ilyen idős játék esetében nem nagy hátrány,
Ehhez a rögzítéshez kellett keresnem megfelelő vékonyságú csavart, át kellett fúrnom a lemezt, be kellett jelölnöm a távirányítón a furat helyét, majd pedig azt is át kellett fúrnom.
Mikor mindezzel megvoltam, már csak a megfelelő helyre kellett csavaroznom a réz lapocskát.

Ezt követően még el kellett készítenem a hiányzó gombot, ami egy viszonylag egyszerű művelet volt és 3D nyomtató segítségével sikerült pillanatok alatt megoldanom.
Ezután még az érintkező lemezeket kellett beállítanom és lényegében már üzemképes is volt a távirányító rész.
Persze aki látta a kiindulási képeket (ebbe a bejegyzésbe is berakom majd azokat) az tudja, hogy a távirányító vezetéke egy darabon külső szigetelés nélkül volt.
Ezt egy huszárvágással oldottam meg. A belső műanyag rész két csavarját meglazítottam és a vezetéket egy kicsit beljebb húztam. Így már nem látszanak a csupasz vezetékek, hiszen azok a távirányítón belül lettek elhelyezve így.

Már csak a teszt volt hátra, amit természetesen sikeresen el is végeztem, így lényegében a jármű képes lenne már jobbra, balra, előre és hátra is menni, de ehhez még hiányzik róla a hernyótalp.

A következő bejegyzésben majd ezzel foglalkozom majd, így azt javaslom akkor is tartsatok majd velem.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1416265078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása