Régi játékokkal is van munka 6. - 3.rész
2020. október 22. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 6. - 3.rész

sever_23.JPG

Ha figyelemmel kíséritek a blogot, akkor tudhatjátok hogy mostanában időről-időre egy-egy játéknak a felújítási folyamatait osztom meg veletek. Ezúttal egy szovjet távirányítós játékot, az elég leharcolt állapotban hozzám került Sever Expedíciós járművet próbálom elfogadható állapotba hozni.

Az első részben külsőleg igyekeztem a hibákat felmérni, míg a második részben a hiányzó hűtőrács pótlásának folyamatába avattalak be benneteket.
A mai epizódban a letört műanyag darabok pótlásának folyamatába igyekezlek majd benneteket beavatni.
A játékról több részen is le volt törve a műanyag. Ezek közül az egyik az alvázat és a karosszériát összefogó fül, a másik a jobb oldali sárvédő, míg a harmadik az egyik oldali meghajtó fogaskerék volt.

Ezeknek a hibáknak a kijavítása elsőre sem tűnik egyszerűnek, de persze nem számít megoldhatatlan feladatnak. Haladjunk akkor sorjában, hogy az egyes hibákat hogyan is igyekeztem orvosolni.

Ahogy említettem az egyik meghajtott kerékről ledarálódtak egy darabon a műanyag fogak. Ezek igazából alapból szerencsés esetben nem jelentenek problémát, azonban ha túl sok fog hiányzik, akkor azt eredményezi hogy a hajtás nem kerül át a kerekekre és a jármű csak az egyik irányba lesz képes haladni.
Ennek oka általában valami megakadás szokott lenni, aminek a végeredménye lesz a hiányzó fog.
Ebben az esetben olyan 3-4 fog hiányzott, amit természetesen lehet házilag pótolni. Nem egy ördöngösség a pótlás, hiszen csak pillanatragasztóra, szódabikarbónára és egy tűreszelőre van hozzá szükség.
Persze előtte le kell szedni a kereket, ami nem éppen a legkönnyebb feladat. Elvileg ebben csak a fehér szorosan illesztett műanyag zárókupak akadályoz meg bennünket, de ezt levarázsolni egészben szinte lehetetlen. Természetesen nekem sem sikerült, így a leszedést követően rögtön készíthettem is a 3D nyomtató segítségével egy új darabot.
Miután sikerült leszedni a kereket a helyéről a pillanatragasztó és a szódabikarbóna. A feladat annyi, hogy a körívet feltöltsük szilárd anyaggal. Ehhez a hiányzó fogaskerekek helyére kell cseppenteni egy kevés pillanatragasztót, majd ezt beszórni szódabikarbónával. Ezt a folyamatot addig kell ismételni amíg el nem érjük a kellő méretet.
Érdemes nem azonnal nekivágni a megmunkálásnak, hanem néhány órára pihentetni a ragasztós szódabikarbónát, ami után a tűreszelővel alakíthatjuk ki a hiányzó fogakat.
Ez egy sok türelmet igénylő része a munkának, amire érdemes figyelni. A munka végén pedig lényegében a hiányzó fogak helyén feltűnnek az új fogak majd. Ezt követően a kereket érdemes ideiglenesen visszahelyezni és kézzel megforgatni a fogaskereket, hogy valóban elég jól sikerült-e  kialakítanunk a fogakat.
Ha minden rendben van, akkor már mehet is vissza a helyére a meghajtott kerék, amit a rögzítő kupak visszatolásával fixálhatunk a helyén.

Ezzel lényegében egy hibát már el is hárítottam.
Jöhettek a letört részek, amelyek közül az összefogató fül pótlása volt a fontosabb. A 3D nyomtatás volt a segítségemre a folyamat során, de ezekhez az alkatrészekhez elég lényegében bármilyen műanyag amit otthon találtok és anyagvastagságban megegyezik a játékkal.
Első lépésben felmértem, hogy mekkora darabon hiányzik is a műanyag és ennek megfelelően gyártottam le a formákat.
Az alvázat és a karosszériát összefogató részre egy L alakú darabot terveztem, míg a hiányzó sárvédő pótlásához egy 45 fokos szöget bezáró darab készült. Minden a két alkatrészt nagyobbra készítettem el a törésnél, így a nyomtatást követően már csak oda kellett fognom a megfelelő részre és egy ceruzával át kellett rajzolnom a törés mintáját.
Ezt követően igyekeztem kivágni megfelelően a formát, amit többször bepróbáltam a helyére. Miután megfelelőnek ítéltem kapott egy vékony réteg festéket a pótelem, majd jöhetett a ragasztás.
A ragasztást a biztonság kedvéért hagytam 24 órát száradni és utána néztem meg közelebbről. Szinte természetes, hogy nem sikerül tökéletesen az illesztés, de ilyenkor jön jól valamilyen tapasztó anyag amivel el lehet fedni a hibákat.
Természetesen ezt az anyagot is érdemes hagyni pihenni, ami után a felesleget egyszerű polírpapírral lehet óvatosan eltávolítani.
Miután ezzel is elkészültetek, akkor jöhet a festés, amit ilyenkor már érdemes egy vékony ecsettel elvégezni. A száradást követően pedig lényegében a letört alkatrészek pótlása is elkészült.

Ezzel léphetek majd a következő szintre, ami annyira nem is rossz, mivel ezeknek a hibáknak egy jó részét az első szemrevételezés során észre sem vettem.

Természetesen ezúttal is készítettem fotókat, amelyeket ismét megosztok veletek. Remélem az ötleteket hasznosnak találtátok és sikerült néhány érdekesebb fogást megosztanom veletek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5216244586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása