Vicclap a gyerekkorunkból - Hahota
2020. május 07. írta: ToyaHSW

Vicclap a gyerekkorunkból - Hahota

hahota_1.JPG

Aki a 80-as években már tudott olvasni gyerekként az egészen biztosan ismerte és szerette a Hahota magazint, amit negyedévente köröztünk az újságosoknál.
A Hahota hihetetlen népszerűségre tett szert szinte azonnal a fiatalok körében, de viccein még az idősebbek is remekül tudtak szórakozni.

De hogyan is indult a Hahota Magazin története és mit érdemes tudni erről az aprócska méretű füzetecskéről.

A Hahota magazin 1980-ban indult hódító útjára és azonnal rendkívül népszerű lett a fiatalok körében. Akkoriban nem nagyon kellett egy vicces magazinnak promócióra költeni, főleg ha egy olyan újság állt az új kiadású lap mögött mint a Pajtás.
A Pajtás az úttörők hivatalos lapja volt, a gyerekek az iskolákban tudták megvásárolni a számokat, sőt elő is fizethettek a lapra.

A Hahota alapkoncepciója viszonylag egyszerű volt, de garantálta a sikert. A készítők egy vicces és szórakoztató magazint képzeltek el, amiben egyaránt megtalálhatóak voltak a viccek, a képi poénok és számonként új résszel jelentkező képregények is.
A rajzokat az akkori kor legkiválóbb és legismertebb rajzolói készítették, akik között olyan nevekkel lehetett találkozni mint Dargay Attila, Sajdik Ferenc, Lehoczki István, Szitás György, Endrődi István vagy Földes Vilmos.
Ahogy azt már az előbb említettem a képregényeknek is teret szántak a magazinban, amelyek között megtalálható volt a külföldi Pif és Herkules, Pifu, Placid és Múzó is.

Ahogy azt említettem a koncepcióba bele volt kódolva a siker, ami leginkább az ország zárt, szocialista berendezkedésének volt köszönhető. A készítők gyorsan felismerték, hogy a siker egy részéért a képregények a felelősek, így rövidesen elindult a Hahota Pörgető is, ami kifejezetten képregényekre épült, sőt ahogy teltek az évek megérkezett a Hahota Évkönyv is.
Mint minden sikeres dolog, úgy a Hahota magazin is egy idő után veszített népszerűségéből.
Ennek eredményeként 1992-ben beszüntették a lapot. A helyére a nyugati képregények és a más tematikájú viccesnek szánt újságok léptek.

A lapot 2017-ben újra elindították, azonban az új Hahotán észrevehető, hogy leginkább azoknak szól akik a 80-as években élték gyerekkorukat. A magazin a felnőtt témák irányába mozdult el és sajnos a viccek sem lettek benne jobbak.
Persze gyerekként mi igyekeztünk minden számot beszerezni, amiből mára véletlenül megmaradt összesen két darab nálam. Természetesen a hazai aukciós oldalakon simán találhattok eladó darabokat 500 és 1000 Ft közötti áron, ami egyáltalán nem sok ha az új szám árait is figyelembe vesszük.

Ahogy említettem már a komplett eredeti sorozat nincs a birtokomban - pedig mekkora poén lenne ha a múzeumban le lehetne ülni lapozgatni a magazint és a favicceken nagyokat nevetni - , de szerintem a birtokomban lévő két példány is tökéletesen bemutatja az egykori lapot tökéletesen.
Természetesen majd megnézhetitek élőben is ezt a rettenetesen rossz minőségű papírra nyomtatott lapot a múzeumban Ti is, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3615669620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2020.05.11. 08:51:10

"A helyére a nyugati képregények és a más tematikájú viccesnek szánt újságok léptek."

Kretén, Morbid és társai... a mai napig nem hiszem el, hogy erre volt kereslet... bár a Kreténnek még voltak vállalható részei, de a Morbidra nincs se magyarázat, se bocsánat!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.05.11. 10:05:26

De imádtuk ezeket akkor.
ma is van egy finom gyermeki bájuk.

RoboGo' 2020.05.11. 10:32:02

Torrent oldalakon találkozni lehet a teljes beszkennelt sorozattal. Nekem is úgy van meg :)
süti beállítások módosítása