Gyerekkorunk televíziós műsorai 3.rész
2020. április 13. írta: ToyaHSW

Gyerekkorunk televíziós műsorai 3.rész

Folytatom a Magyar Televízióban sugárzott gyerekeknek készült filmek, magazinok és vetélkedők bemutatását nektek, amivel szerintem nagyon sokan találkoztatok is gyerekként.
Persze a mai fiatalság számára ezek a televíziós műsorok leginkább megmosolyogtatóak, de nekünk akkoriban csak ez jutott :)

Vágjunk is rögtön a közepébe, hiszen ma a televízióban sugárzott vetélkedők vannak a középpontban.

elektor-kalandor.jpg

Nem is kezdhetem mással a sort, mint a Magyar Televízió fenegyerekével Dévényi Tiborral, aki számtalan gyerekműsor vezetéséért volt felelős.
A Három kívánságon kívül az Ő nevéhez kötődik az Elektor Kalandor című vetélkedő is. Bár a műsor leginkább a gyerekek érdeklődésére tarthatott számot, mégis inkább családok játszottak benne.
A feladat egyszerű volt a telefon segítségével kellett irányítani a Super Mario játékot és a lehető legtöbb pontot megszerezni amiért ajándékokhoz lehetett hozzájutni.
Akkoriban ez a vetélkedő maga volt a csoda, amit nagyon szívesen néztünk már csak a Super Mario miatt is.

csepu-lapu-gonygola-6-1024x686.jpg

Faluk között vetélkedő volt a Csepü, lapu, gongyola , ahol a gyerekek és felnőttek mérték össze tudásukat különböző sorversenyek keretében.
Persze közben azért a falvakkal is megismerkedhettünk, így az izgalmas vetélkedők mellé még egy kis helyismerettel is gazdagodhattunk.

1966-tv-lovasz-laszlo.jpg

1962-ben került a Magyar Televízió műsorára elsőként a Ki miben tudós? című vetélkedő, ahol diákok mérték össze tudásukat matematikában, fizikában, biológiában, földrajzban és történelemben.
A vetélkedőben résztvevő gyerekeknek több fordulón át kellett bizonyítaniuk tudásukat, míg a döntőben a televízió képernyőjére kerültek.
Ennek a műsornak 1966-os matematika versenyét nyerte meg Lovász Lászó, aki később a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett.

idokapszula_nb_i_1981_82_magyarorszag_svajc_vb-selejtezo_headlines_1.jpg

Ha televíziós vetélkedőkről van szó, akkor nem maradhat ki a sorból a Ki tud többet a Szovjetunióról? sem. A vetélkedő természetesen ebben az esetben is a diákoknak szólt, akiknek még olyan újságok is rendelkezésre álltak a felkészülés során mint a Szovjetunió c. lap.
Emlékem különösebben nincs a műsorról, de gondolom ennek az lehet az oka, hogy az ilyen műsorok akkor sem érdekeltek különösebben.

hqdefault_2.jpg

1985-ben került megrendezés a Világifjúsági és diáktalálkozó Moszkvában. Természetesen a Magyar Televízió erre is felkészült és egy sok fordulóból álló vetélkedő keretében igyekezett kiválasztani azt a csapatot, amelyik részt vehetett a Moszkvában megrendezésre kerülő fesztiválon.
A döntőt a Magyar Televízió amolyan körkapcsolásos rendszerben közvetítette, a műsort pedig az a Vágó István vezette, akire még a fiatalabbak is emlékeznek.

Most ennyi fért ebbe a részbe, de ne aggódjatok a jövő héten áttérünk a játékfilmek, tv játékok és gyerekeknek készült sorozatokra, amiből bizony nagyon sok készült itthon és külföldön egyaránt.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4715607446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

axolotl77 2020.04.22. 12:52:19

Két köcsög a galgamácsai csapatnak!

2020.04.29. 09:13:37

Aki mer, az nyer, szombat reggelenként Antal Imrével. Matematikai vetélkedő volt (és ha jól emlékszem, a Logic System valamelyik száma volt a főcíme a Logic albumról, talán a Clash, bár annak idején annyi számot nyúltak magyar műsorok főcímzenéihez a lemezről, hogy már van némi kavar).
youtu.be/c-3ShpbTah4

bandigyerek 2020.05.07. 07:28:34

Mai napig meglep Dévényi Tibibá karrierje. Soha életében nem tudott egy egyszerűbb mondatot sem elmondani érthetően artikulálva, helyesen hangsúlyozva. Az angol szavak, nevek helyes kiejtése sem ment soha, és hallhatóan zéró energiát fektetett ennek elsajátítására. Néha ma is hallom műsort vezetni a retro rádión, és mindig szekunder szégyenérzet fog el. Azért kiváncsi lennék, van-e valami háttere a sikeres karrierjének...

Kaszáspók 2020.05.19. 07:45:09

@Tralfamador75: A Clash, az "Útravaló" című - szintén nagyon jó kis műsor - zenéje volt, amit a tragikusan elhunyt Montágh Imre beszédtechnika tanár vezetett.

2020.05.19. 20:03:48

@Kaszáspók: Na ja, lehet, hogy a Logic volt.
Érdekes, hogy Montágh Imre műsorait nagyon szerettem, pedig 7-8 évesen mi a csudát értettem a lényegéből...?
süti beállítások módosítása