Távirányítós ITES Tyrrell 05
2020. április 02. írta: ToyaHSW

Távirányítós ITES Tyrrell 05

itestyrrell005_1.JPG

Ezúttal egy újabb régi távirányítós autót mutatok be nektek, amiről még fogtok olvasni a jövőben a blogon. Néhány hete volt a Régi játékokkal is van munka bejegyzés első darabja és ebben erről a játékról is ejtettem néhány szót.
Bár jelenleg még a Mazda RX-7 Savanna felújításánál tartok, de szilárd elhatározásom hogy a Tyrrell 05-ös alakulásáról is készítek majd hasonló bejegyzéseket. Igyekszem az autó változásait dokumentálni, azonban úgy gondoltam mindenképpen be kell mutatnom nektek ezt a játékot akár a jelenlegi állapotában is.

Mivel elég régen volt már bemutatóban ITES játék, így azt hiszem néhány szóban érdemes felidéznem amit a cégről és az általuk készített játékokról tudni érdemes.
Csehszlovákia nagyhatalomnak számított a szocialista országok között a játékgyártás területén. Az NDK-hoz hasonlóan itt is több nagy gyártó versenyzett a gyerekek kegyeiért, amelyek között megtalálható volt a KDN, az Igra, a Tatrasmalt, a Smer, a Tofa és természetesen az ITES is.
Az ITES számított Csehszlovákia legnagyobb játékgyártójának. Termékeik között megtalálhatóak voltak a lendkerekes, óraműves és elemes járművek, az autópályák és más érdekes játékok is.
Az ITES valóban nagyszerű játékokat készített, amelyek között néha egész sorozatok is megtalálhatóak voltak. Ilyen volt többek között a felhúzós szerkezettel ellátott Jeep, a harckocsis sorozat vagy a ma bemutatásra kerülő Formula 1-es sorozat is.

A Formula 1-es sorozat távirányítós kisautókból állt, amelyek között megtalálható volt a Tyrrell 05, a Tyrrell 10, a Brabham BT49, a BRM 180 és a Lotus F1-es autója is.
Ezek a játékok lényegében csak karosszériájukban tértek el egymástól, felépítésben, alvázban és működési elvben teljesen azonosak voltak.

tyrrell_005_at_2004_monterey_historic_1-cropped.jpgMa a Tyrrell 05-öst mutatom be nektek, ami valóban hasonlít valamennyire a valódi Tyrrell 05-ös F1-es autóra. A Tyrrell 05-ös 1972 és 1974 között volt látható a versenypályákon, olyan versenyzőkkel a volán mögött mint Jackie Stewart, Francois Cevert, Chirs Amon vagy Patrick Depailler.

Az ITES játékgyár ezt az autót is beleálmodta a Formula 1-es sorozatába a gyerekek nagy örömére. A boltok polcaira a távirányítós autók 1983-ban kerültek fel és egészen 1991-ig gyártásban voltak.
A színeken igyekeztek az évek alatt változtatni, de más eltéréssel vagy fejlesztéssel nem találkozhattak a gyerekek ezeknek a játékoknak az esetében. A Tyrrell 05-ös világoskék és sötétkék színben készült összesen, amit néhány matricával igyekeztek feldobni az ITES tervezői.

Ahogy azt már említettem ezek az autók lényegében csak a karosszériájukban tértek el egymástól. Ennél a játéknál is a második generációs ITES távirányítóval találkozhatunk, aminek jellemző módon mindig elveszett az elemtartójának a fedele, valamint itt is a szokásos fogaskerekes-fogasléces megoldás felelős a kerekek mozgatásáért.
A távirányítón - amibe 2 db 1.5 V-os baby elemet kellett rakni - két gomb található és a már említett kormánykerék található, amelyek segítségével a versenyautónkat irányíthattuk.
Az autóban található motor kapott egy áttételt, ennek köszönhetően bizony a kocsi sebessége elég nagy volt és a gyerekeknek szedni kellett utána a lábukat.

Az autón összesen egyetlen extra található. Ehhez a kerekeket kellett közelebbről megvizsgálni, ugyanis a kerékcsavarok lehúzhatóak és így a kerekeket le lehetett szerelni a tengelyekről, így akár egy gyors kerékcserét is bemutathattak a gyerekek a kedvenc F1-es autójukon.

A sorozat néhány darabja már megvan a gyűjteményben, de még a Tyrrell 05-ös hiányzott eddig. Igaz egy nagyon hiányos, ám legalább működőképes darabot sikerült szereznem belőle.
A kocsinak hiányzott a motortakaró burkolata, a légbeömlője és a hátsó szárnya is. Igyekeztem ezeket az alkatrészeket rekonstruálni és hasonlót nyomtatni a játékhoz műanyagból. Szerintem egészen jól sikerült, bár persze kivetnivalót még én is találok rajta.
Sajnos a távirányító nem vészelte át épségben az eltelt éveket. Az egyik elemekhez kapcsolódó érintkező az évek alatt elveszett és természetesen a távirányító fedele sincs meg.
A jövőben majd ezekre a hiányosságokra is figyelmet fordítok, de mint írtam a bejegyzés elején is erről egy külön sorozat szól majd.

Természetesen a múzeumban majd találkozhattok ezzel a régi játékkal is. Valószínűleg addigra már teljesen kék festéssel és komplett matricázással láthatjátok az autót, ami most még csak alakulgat.
Mivel valószínűleg a jövőben sokkal szebben is láthatjátok majd ezt a régi játékot, így tényleg csak bemutatás és nosztalgiázás céljából osztom meg veletek a mostani fényképeket - remélem hamarosan sokkal szebb állapotban  és természetesen működőképesen is láthatjátok majd ezt a régi távirányítós kisautót.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8115584718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása