Brummogó mackó
2020. február 27. írta: ToyaHSW

Brummogó mackó

brummaci_1.JPG

Szintén Nyerges Andreától kaptam a tegnap bemutatott baba mellett egy brummogós mackót, amit szerintem érdemes mindenkinek megismernie, aki még nem találkozott ilyen játékkal.
A brummogós mackók és más hasonló elven működő játékok igazán a 70-es években voltak népszerűek. A kellemes tapintású figurák extra funkciója volt, hogy hangot adtak ki magukból.

A brummogós mackók filozófiai megközelítésébe most nem mennék bele, de az tény hogy a gyerekek nagyon kedvelték ezeket a bolyhos, puha szőrmókokat, amelyeket akár az ágyba is el lehetett vinni.
A mackó evolúció egyik érdekes lépcsőfoka volt a brummogós maci, aminek a működésével magam sem igazán vagyok tisztában. Az biztos, hogy valami mechanikus úton keletkezett a nyöszörgő hang, amit az állatka kiadott.

A ma bemutatásra került darab Andrea elmondása alapján a 70-es évekből származik. Természetesen igényesen kidolgozott darabról van szó, ami annyit jelent, hogy a felhasznált anyagok minősége, a mackó kidolgozása is olyan volt, amivel a gyerek szívesen töltötték az időt.
A mackó végtagjai mozgathatóak, így akár ülő, akár álló testhelyzetben el lehetett helyezni és a karjait is be lehetett állítani tetszőleges állásba.
Persze az igazi attrakció akkor történt ha a macit mozgattuk vagy éppen elfektettük, ekkor ugyanis a játék hangot adott ki.
Mint említettem ezekben a játékokban még mechanikus megoldással oldották meg ezt, így nem volt szükség elemre és mint a bemutatásra kerülő játéknál is tapasztalhatjátok a tartóssággal sem volt semmi probléma.

A játék méreteit tekintve olyan 46 cm magas és az anyagot sem sajnálták ki belőle, legalábbis erre utal a közel 1 kg-os súlya is.
A töltelék a játékot nyomkodva leginkább szalmára vagy valami ahhoz nagyon hasonló anyagra emlékeztet.
Ahogy említettem a kidolgozás egészen igényes. A macinak vannak szépen csillogó gombszemei, a mancsán és a tappancsán látszanak a karmok és szája is mosolygósra lett megalkotva.
A barna bundájú maci egészen biztosan sok gyerek kedvence volt és ezt meg is tudom érteni. Egyszerűen kedves, szerethető és jó tapintású játékról van szó, amit tényleg sokan még az ágyba is magukkal cipeltek gyerekként.

Persze manapság már más játékokkal fekszenek le a kicsit aludni, de szerintem a 40-es, 50-es korosztály számára örök emlék marad majd a brummogó mackó, amit a múzeumban a tervek szerint meg is csodálhattok majd.
Amíg azonban nem tudom bemutatni nektek a játékot, jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6315494764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása