Joustra lemezből készült daru
2020. február 18. írta: ToyaHSW

Joustra lemezből készült daru

gruemontage_8.JPG

A Jousta játékokat személy szerint nagyon kedvelem. Ennek lehet köze ahhoz is, hogy akkor voltam gyerek, amikor a gyártó játékai elkezdtek feltűnni a hazai boltok polcain a liberalizáció jegyében.
Én igazság szerint gyerekként a távirányítós játékokkal találkoztam (karácsonyra egy rendőrségi Talbotot kaptam, öcsém pedig egy hernyótalpas darut), de ettől függetlenül azóta már több Jousta játék is bekerült a gyűjteménybe.

A Joustra céget 1934-ben alapította  Paul és Andrew Kosmann Strasbourgban (a cég eredeti logóján a strasbourgi székesegyház látható). A Kosmann testvérek azzal a céllal hozták létre a gyárat, hogy elérhető áron tudjanak a francia fiatalságnak játékokat készíteni.
Ehhez segítségükre volt Wilhelm Marx, aki a fémmegmunkálás területén nagyon otthonosan mozgott.
A gyártás elindult, azonban a háború útját állta a fejlődésnek. Szerencsére a Joustra gépeit elrejtették és ennek köszönhetően a háború befejezésével szinte azonnal elindulhatott a gyártás és meg érkezett a várt fellendülés is. A Joustra olcsó és ötletes játékai azonnal hatalmas sikerré váltak.
Olyan játékok készültek a francia gyártónál mint az Auto Miracle sorozat, ami annyira forradalmi volt a maga idejében, hogy a Joustrát nem engedték be a Nürnbergben megrendezésre kerülő játékkiállításra sem.
A 60-as években a Joustra már európában piacvezetőnek számított és több mint 200 féle játékot gyártott, amelyek között megtalálhatóak voltak a felhúzós, a lendkerekes és az elemes játékok is.
A 60-as években a játékok gyártásánál feltűnt a műanyag, ami biztonságosabb volt a gyerekek számára.
Bár a globalizáció még messze volt, a Jousta azért törekedett az együttműködésre más gyártókkal, így többek között a Gamával és a Bandaijal is cseréltek gépeket.
Ennek a cserének volt köszönhetően a Joustra Cadillac vagy a Citroen DS is.
A 70-es években a gyártó a távirányítós játékokra szentel nagyon sok figyelmet, amelyek között már RC játékok is megtalálhatóak, valamint törekszik új típusok bevonására is. Így készül el többek között a Joustra Ligier JS2 vagy a Joustra Cotière hajó is.
A sikerek azonban szépen lecsengtek a 80-as évek végére és ennek köszönhetően a felvásárlás is elkerülhetetlen volt a Joustra történetében. A cég 1999-ben kerül a Heller birtokába, akik kicsit letisztítják a portfóliót és inkább a tudományos és kísérletező játékok irányába fordítják a céget.
A Joustra szerencsére nem tűnt el teljesen, hiszen most is lehet még a játékaikkal találkozni a boltok polcain.

Ezúttal egy újabb darabot mutatok be nektek, ami a daru vonalat erősíti.
A ma bemutatásra kerülő Grue Montage Rapid daru teljesen mechanikus és igazán szépen és átgondoltam kidolgozott darab.
A Grue Montage Rapid nagyrészt fémből készült, de azért néhány műanyag elemet is tartalmaz. A játék AH581-es számot kapta a gyártótól, így is tudjátok esetleg azonosítani.

Aki kicsit utánanéz a Joustra termékeknek, akkor a sok-sok autó mellett számtalan munkagépet fog találni. Ezek között a munkagépek között pedig bizony elég sok daruval találkozhattok, amelyek között igazán érdekes darabok is feltűnnek.
A Joustra egykori kínálatában megtalálhatóak voltak az egyszerű autóra szerelt daruk, de bizony a híddaruk és a toronydaruk is szerepeltek a cég kínálatában.

Az AH581-es ez utóbbi kategóriát erősíti. Érdekességként itt szeretném megemlíteni, hogy egy Youtube videóban találkoztam a játék távirányítós változatával is, így valószínűleg elemekkel és motorokkal felszerelt változatban is felkerült a játékboltok polcaira a daru.
A 60-as években készült játék igazi monstrum. Felállított változatban 74x56x14 cm-es játékkal volt dolguk a gyerekeknek, ami természetesen összecsukott állapotban sokkal kisebb helyet foglalt el.
A méretarányok belövéséhez a Joustra a játékon elhelyezett egy táblát, ami a daru valódi méreteit és teherbírását is tartalmazza. Az itt található adatok alapján a játék egy 25 méter magas, 20 méteres sugárban dolgozó és 1000 kg teherbírással rendelkező darut próbált meg a gyerek számára elérhető méretűre zsugorítani.

Ahogy már említettem a Joustra játékoknál a 60-as években kezdett el feltűnni a műanyag, amit ezen a játékon néhány helyen már használnak is. Igaz itt még a fém lemezek kaptak központi szerepet, de a forgózsámoly és annak egyes részei már műanyagból készültek.
A műanyag kezelőrészen három darab tekerőt találhattak a gyerekek, amelyek segítségével működtetni lehetett a játékot. Az egyik tekerővel vízszintbe lehetett húzni a gémet, a másik segítségével a futómacskát lehetett előre-hátra működtetni, míg a harmadik tekerő segítségével lehetett a horgot leengedni vagy felemelni.
Az alapból összecsukott játékot néhány pillanat alatt fel lehetett állítani és az máris játékra kész volt.
Az alsó részen kerekek kaptak helyet, ennek köszönhetően a darut más játékok után lehetett kötni és lehetett vontatni is. A kerekeken kívül az alsó részen négy talpaló lábat lehetett találni, amelyek fémből készültek. Ha a gyerekek játszottak, akkor ezeket érdemes volt kihúzni és akkor nehezebben dőlt fel a daru.

A játék alvázán még egy tekerőt lehetett találni. Ez a tekerő egy tengely és fogaskerék segítségével csatlakozott a daru forgózsámolyához, amit ennek segítségével lehetett körbeforgatni.

Ahogy már említettem sok Joustra játékhoz hasonlóan ez is egy kisebb mechanikai csoda. Az összecsukott daru testében ugyanis többek között egy tengely fut végig, amivel az un. macskát lehetett mozgatni előre-hátra. Az itt alkalmazott megoldás rendkívül elmés és ötletes.
A játék elég leharcolt állapotban került hozzám, de a fontosabb elemek azért megtalálhatóak voltak rajta. Az első kerekeket pótolnom kellett, valamint egy lemezt kellett alkalmaznom a daru testén az összecsukás ellen.
Sajnos a működésében is vannak hiányosságok, amelyek leginkább a macska mozgatását érintik. Az alkalmazott kurblis tengelyes megoldás már elég döcögősen működik a játékon.
Ezektől az apróbb hibáktól eltekintve a játék szép és működőképes. A kerekek forognak, a súlyokat lehet emelgetni, a zsámoly forog rajta a tekerő segítségével fel is lehet állítani a darut.

Nagyon örülök, hogy sikerült bezsákolni a gyűjteménybe ezt a 60-as években készült francia játékot, amit majd természetesen Ti is megcsodálhattok a múzeumban.
Amíg azonban nincs hol megmutatni nektek ezt a kincset, maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8415480286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása