Plasticart Roulette
2020. január 03. írta: ToyaHSW

Plasticart Roulette

plasticartroulette_1.JPG

A rulett játékok nagyon népszerű termékeknek számítottak a gyerekjátékok között. Készültek zsebben hordható és asztali változatokban is. A szocialista piacgazdaságnak és a KGST-nek köszönhetően a baráti országba általában az NDK-ban gyártott rulett játékok kerültek a játékboltok polcaira.

Az NDK-ban erre a feladatra a műanyagból készült játékai révén ismert Plasticartot kérték fel, akik teljesítették is ezt a feladatot és számtalan csomagolásban piacra dobták a tartalmában lényegében teljesen azonos játékot.
Bár a Csehszlovák KDN is készített ilyen játékokat, igazán a Prefo-Plasticart játékok terjedtek el inkább valamilyen okból kifolyólag.

A Plasticart cég történe igazán érdekes és kalandos. A VEB Plasticartott 1958-ban alapították, a kelet-németországi Zschopauban. Az cég története során többször változott a név. A társaság neve  1958-1969 között KVZ volt, majd 1969-1973 között MPKAB, 1973-1989 között a mindenki által ismert VEB Plasticart Zschopau néven tevékenykedtek, 1989-1991 között Mastermodell GmbH volt a nevük. 
1993-ban a céget eladták  Manfred Wadernek és azóta egészen kicsiknek készítenek gyerekjátékokat Plasticart néven.
A cég az összeragasztható makettek révén vált igazán népszerűvé és ismerté, de számtalan egyéb játékot is gyártottak.
Érdekesség, hogy a makettek gyártását az eredeti minták alapján azóta a Reifra folytatja mind a mai napig.

A játék a szokásos egyszerű rulett, aminek eredeti változatát még a Prefo gyártotta kemény dobozban és már bemutattam nektek a blogon.
A Plasticart változat csak néhány apró részletben változott meg, de lényegét tekintve az eredeti tervektől nem tértek el különösebben.
A legszembetűnőbb változás a játékteret érintette. Talán emlékeztek még, hogy a Prefo által készített játékban vékony műanyag lapra kerültek fel a számok és a rulettből ismert fogadási lehetőségek.
A Plasticart változatban zöld szövetre kerültek fel a fogadási lehetőségek, ami nagyban megkönnyítette a gyerekek dolgát, hiszen sokkal egyszerűbb volt széthajtani a szövetet mint a kicsit megkeményedett műanyagot és a hajtások helye is kevésbé látszott meg.
A másik terület ami változott az a zsetonok voltak. Ezen a területen nem nevezném pozitívnak a változást. Az eredeti Prefo játékban a zsetonok között megtalálhatóak voltak a kör és a téglalap alakú érmék is. Valószínűleg a gyártás egyszerűsítésének érdekekében ebben a változatban csak kör alakú zsetonok kaptak helyet, amelyekre nyomtatással felkerült az érték, míg az érme másik oldalára pedig egy oroszlános logó (ha nem az, akkor majd kijavítotok).
Hogy a krupiénak se csak a forgatás és a tétek lezárása legyen a dolga, egy valódihoz hasonló elhúzó lapot is kapott, amivel a vesztes zsetonokat tudta magához húzni.
A forgatható kerék változatlan maradt, így aki már látott Prefo rulettet az ismerősként köszöntheti a Plasticart változatot is.

A gyerekként nagyszerűeket lehetett játszani a barátokkal a rulett játékkal. Egyikünk forgatott és szerencsés esetben az aprócska fémgolyó sem repült el a szoba valamelyik sarkába.
Persze mivel a valódi rulettkerékkel ellentétben itt a forgási idő nem volt túl hosszú, így a tétjeinket a forgatás előtt meg kellett már tennünk. A játékhoz tartozó leírásból ezután már csak ki kellett bogarásznunk, hogy egy-egy szerencsés tét után mennyi zseton ütötte a markunkat.
Az biztos, hogy 3-4 gyereknek remek móka volt a rulettezés, amit esős napokon vagy téli estéken volt érdemes csinálni.
Az idő jól telt vele és összeveszésre is minimális volt az esély :)

A játék ezen változata eddig még nem volt része a gyűjteménynek. Mivel a Prefo változatot már láthattátok a blogon, így különösen örültem a kicsit másképp kinéző Plasticart változatnak is.
A doboz kicsit gyalázatos volt és a krupié elhúzó lapátja (lehet, hogy nem ez a neve?) is elveszett már, de a zsetonok, a kerék és az asztal is kiváló állapotban maradt meg.
Természetesen a múzeumban ezt a minimum 40 éves játékot is láthatjátok majd, de addig jönnek a szokásos fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7315379260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.