Carrera Servo 65300 autópálya
2019. november 15. írta: ToyaHSW

Carrera Servo 65300 autópálya

carreraservo_1.JPG

Míg mi itthon az ITES és a Prefo által gyártott autópályákkal múlattuk az időt, addig tőlünk nyugatabbra az európai fiataloknak ott volt a Carrera cég, aki nagyszerű játékokat készített ebben a kategóriában.
A Carrera céget Németországban alapították és lényegében úttörőnek számítottak ezen a területen, amit az is jól jellemez, hogy az egykori NSZK-ban az autópályákat Carrerabahn névvel illették leginkább.

A Carrera ahogy említettem számtalan forradalminak számító megoldással rukkolt elő és a mai napig is meghatározó gyártónak számít ezen a területen.
A sikert a Carrera 132 Universal indította be, amit 1963 és 1985 között gyártottak. A sikernek köszönhetően természetesen a fejlesztések sem maradtak el, így került a boltok polcaira a Carrera 124, a Carrera Transpo, a Carrera Tempo, a Carrera 160 sorozat is, majd az igazi előrelépést a Carrera Servo vitte véghez, aminek 160-as számú változata igazán innovatív megoldásával azonnal nyugdíjba küldte a sikeres elődöket.
A Carrera Servo 160-as gyártása 1978-ban indult és egészen 1996-ig tartott. A méretarány itt szokatlan módon 1:60-asra csökkent, de ez nem vált a játék hátrányára.
A csúcskategóriásnak számító játék merőben eltért a kor többi autóverseny játékától. Míg a gyerekek általában olyan autópályákkal versenyezhettek, ahol egy kis sínben futottak a kocsik a Servo 160-as esetében ilyen megkötés nem volt. Az autók szabadon változtathattak sávot, így akár egymás mögött is képesek voltak haladni és előzni is.
Az egyedi megoldáshoz egyedi irányító is tartozott amin a gázkar mellett egy kormány is helyet kapott. Bár a sínrendszer egy kicsit bonyolultnak tűnik a kor hasonló játékaihoz képest, de ez csak a látszat volt.

A ma a frissen hozzámkerült Carrera Servo 65300-as készletet mutatom be nektek. Remélem hamarosan a Blog TV adásában is találkozhattok ezzel a játékkal, de addig megpróbálom egy kicsit közelebbről bemutatni nektek ezt a maga idejében különlegesnek számító készletet.
A legfontosabb kérdés gyerekként mindig az volt, hogy milyen autók vannak a játékhoz és hogy ki melyiket választja majd. A 65300-asban egy piros Alfa T33-assal és egy sárga Matra 604-essel volt lehetőség versenyezni.
A hungarocell dobozban ezen kívül még megtalálhatóak a pályaelemek, aminek legfontosabb tulajdonsága, hogy nincs benne vezető horony, ellenben sávonként négy áramvezető sín található bennük.
Ahogy azt már említettem a sávváltáshoz speciális irányítási megoldást kellett kidolgoznia Carrerának, amit természetesen az irányítón helyeztek el. Az irányító elég erőteljesen hasonlít a kor megoldásaira, ami annyit jelent hogy a gázt egy kar benyomásával tudtuk adagolni, de az irányító oldalán egy kormány is helyet kapott, amivel az említett sávváltást lehetett megvalósítani.
A karok egyszerű csatlakozóval bedugós módszerrel voltak a pályához tartozó dobozhoz kapcsolhatóak, míg az említett dobozt egy speciális tápegységhez kellett kapcsolni, amit szintén gyártott a Carrera a készlethez.
Extraként még a kanyar döntésére szolgáló alátámasztók és néhány rögzítő elem és tartalék áramszedő volt megtalálható a dobozban, de a boltok polcairól lényegében egészen extrém módon fel lehetett tunningolni a Servo készleteket kiegészítésekkel.

Persze erre itthon ritkán került sor, hiszen a szülők akkor is boldogok voltak ha egy alap Servo készletet tudtak ajándékba venni a gyereknek karácsonyra, a kiegészítőkért egészen biztosan nem zarándokoltak nyugatra, ahova ráadásul akkoriban 3 évente lehetett csak kijutni.
Általában ennek is köszönhető, hogy az alapkészleteket lehet itthon könnyedén beszerezni, amelyek közül mára nagyon sok hiányos darab maradt meg.
A Servo 65300-as remélhetőleg a játékra is alkalmas mind a mai napig (még trafó nincs hozzá, de folyamatban) és így lehetőségem lesz majd a múzeumban is és egy videóban is bemutatni nektek ezt a különleges játékot.

Amíg azonban sem videót, sem pedig személyes bemutatót nem tudok prezentálni nektek maradnak a megszokott fényképek erről az eredeti dobozban megmaradt csodáról.
Remélem tetszenek majd a fotók is és szívesen nosztalgiáztatok ezúttal is velem.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr815308212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.