Magyar puzzle játék 3
2019. október 23. írta: ToyaHSW

Magyar puzzle játék 3

kspanielpuzzle_1.JPG

Ahogy azt ígértem nektek egy egész kupac hazai készítésű puzzle játékot mutatok be nektek az elmúlt évtizedekből. Természetesen ezúttal is egy a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által gyártott gyöngyszemet ismerhettek meg, ami ráadásul az előző darabbal egy sorozatban került kiadásra.
Ahogy azt már említettem a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata általában tematikus puzzle sorozatokkal jelentkezett ebben a kis méretben, amelynek hatalmas előny volt, hogy rendkívül olcsón lehetett megvásárolni azokat.

Persze a 21x21 cm-es kirakónál jóval komolyabb darabok is készültek a kiadónál, de ezek már általában valami művészi festmény képét tartalmazták.
Érdekessége volt az aprócska kirakóknál, hogy nagyon sok esetben más formában is megtalálhatóak voltak a játék és papírboltok polcain és itt elég csak a memóriajátékokra vagy a poszterekre gondolnotok.
A kutyás sorozat igazából minden gyerek számára egyformán elfogadható volt nemtől és kortól függetlenül. Míg az autós darabok általában a fiúk figyelmét keltették fel, addig a különböző állatokat tartalmazó sorozatok iránt már a lányok is érdeklődtek.
Ebből a kirakóból egy kölyök cocker spánielt lehetett kirakni, amelynek fotóját Koncz Dezső készítette.

A kirakó természetesen hiánytalan és eredeti dobozos. A dobozon olvasható feliratból kiderül, hogy a játékot ebben az esetben is a Triál forgalmazta és 41 Ft volt az ára, ami azért akkoriban egyáltalán nem számított kevés pénznek.
A kép kirakása valamivel egyszerűbb volt mint a másik kutyás kirakó esetében és valamivel rövidebb idő alatt sikerül abszolválnom a feladatot.
Természetesen a majdani múzeumban ezzel a kirakóval is találkozhattok majd, de addig jönnek a megszokott fényképek

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1515256862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.