Sci-Fi játékok 3.rész
2019. szeptember 17. írta: ToyaHSW

Sci-Fi játékok 3.rész

Természetesen folytatom az egykori űrjátékokat bemutató sorozatot is. Ahogy az előző rész végén ígértem, még egy kicsit időzünk a járműveknél, hiszen ezek közül öt különlegesebb darab kiválasztására én is képtelen voltam.
Ennek köszönhetően most még maradunk az űrjárműveknél, majd pedig következnek a rakéták, a fegyverek és a többi hasonló játék is.
Lássuk hát, hogyan is képzelték el az űrjárműveket a gyártók a 60-as, 70-es években.

hy0153.jpg

Orbit Explorer - Természetesen ez a játék is Japánban készült, a Yoshiya játékgyár mérnökeinek az érdeme. A festés nagyon szép, de az igazi érdekessége a játéknak a részletekben rejlik.
Elemes játék volt, aminek köszönhetően a gyártók az aprócska testbe sok funkciót tudtak belezsúfolni. A játék elején található pilótafülkében egy kamerás asztronauta kapott helyet, aki működés közben körbe forog az ülésében.
Ezen kívül egy fúvóka volt a kocsi felső részén, ami egy polisztirol labdát fújt fel működés közben a levegőben. A figyelmesebbek egy antennát is észrevehetnek a felső részen, ami természetesen szintén forgott.
A hátul található rugók leszerelhetőek voltak és a dekoráción kívül nem volt funkciójuk. 
El tudom képzelni, hogy a kor gyermekeit mennyire elbűvölhette ez a fantasztikus bolygókerekes játék.

rtalk36.jpg

Pom Pom Tank - Ha nem felderítünk az űrben, akkor harcoljunk. Ez a gondolat fogalmazódhatott meg a japán Rosko gyár mérnökeinek fejében, aminek eredményeként a futurisztikus Pom Pom Tank megszületett.
Ezúttal is egy elemes játékról van szó, ami ebben az esetben távirányítóval volt vezethető. A játék extra funkcióját a forgó antenna és a fénnyel és hanggal járó lövés jelentette.

robot_2.jpg

Robotfelderítő - Ha már érdekes és különleges űrjárművekről van szó, akkor nem szabad kihagyni a Lemezárugyár Robotfelderítőjét sem, ami a maga korában szenzációs játéknak számított.
Lendkerekes játék, amin található volt egy tűzköves szerkezet, ami menet közben a hátsó piros búra alatt fényhatásokat biztosított, ezen kívül a játék első részén egy ütköző, középen pedig egy röppentyűs szerkezet volt megtalálható.
Ha a jármű ütközött, akkor a röppentyűs szerkezetet takaró fedél felnyílt és a kör alakú korong kirepült a helyéről.
Érdekes játék volt, ami tényleg messze megelőzte a korát.

dscf0045.jpg

Space Explorer - Lenyűgözött amikor megláttam ezt a játékot. Hiszen nagyon érdekes dolgot sikerült összehozni egy amúgy totálisan tucatnak számító mozdonyból.
Eredetileg ez a játék szerintem annak készült, azonban ügyes grafikusok pillanatok alatt varázsoltak belőle felfedező járművet. A játékot a Japán Nomura cégnek köszönhetjük.
A játékon menet közben forog az antenna. A hátsó részen (bár a képen nem nagyon látszik) három fúvóka található, ami szintén ki-be mozog a haladással együtt.

car_with_dome.jpg

KUU UURIMIS JAAM - A végére egy Norma játék az egykori Szovjetunióból. A Norma mérnökeinél is elgurult néha a gyógyszer és igyekeztek a lehető legtöbb dolgot rázsúfolni az aprócska játékokra.
A Kuu Uurimis Jaamre így került rá egy hatalmas gömb, amiben egy színes forgó tányér volt alatta a megszokott világítással, egy antenna és egy rakéta is.
A bolygókerekes játék egyetlen extrájának a fényhatások számítottak, amelyek a gömbből jöttek ki. Az antenna és a rakéta puszta dekoráció volt, amit rendkívül könnyű volt elhagyni.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5315111042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása