PIKO Gabriela varrógépek
2019. augusztus 16. írta: ToyaHSW

PIKO Gabriela varrógépek

pikogabriela2_1.JPG

Bár a PIKO Gabriela varrógépről már született bejegyzés az oldalon, de két újabb darab került hozzám ebből az NDK-ban gyártott játékból, így arra gondoltam érdemes ezeket is bemutatnom nektek.
Az egykori szocialista játékgyártásban nagyon fontos szerepet kapott, hogy a játékok a szórakoztatás mellett a lányokat és fiúkat felkészítsék egy kicsit az életre is.
Ennek köszönhetően készültek a lányoknak babák, konyhák, különböző gépek, amelyekkel természetesen felnőttként is találkoztak évekkel később.

Az NDK játékgyártás uralkodója a PIKO volt, akik igyekeztek a lányokra is kellő figyelmet fordítani. Így készülhetett mosógép, turmix, porszívó vagy éppen varrógép is.
A PIKO ez utóbbi területen egészen változatos kínálatot hozott össze a gyerekeknek, amelyek között az egészen egyszerű varrógépektől kezdve az összetettebb szerkezetek is megtalálhatóak voltak.
A varrógépek női neveket kaptak, így a gyártó a Gabriela, Juanita, Michaela, Petra, Elektra vagy a Sibyll nevű játékaival is lehetett találkozni a boltok polcain.

A gépek mind tudásban, mind pedig formában eltértek egymástól. A nagyon egyszerű Michaela és a legkomolyabb Sibyll varrógép között rendkívül sok volt a különbség. Az utóbbi varrásban is jóval többet tudott és a csomagolása is jóval komolyabb volt.
A mai napon ahogy az említettem ismét két Gabriela gépet mutatok be nektek, amelyek színben eltérnek a már megismert darabtól. Igen színben, ugyanis a PIKO a sorozat egyes darabjait valamilyen okból kifolyólag különböző színekben gyártotta. Valószínűleg ez a színváltoztatás összefügg a gyártás évével is, de ennek őszintén szólva nem néztem utána.

Ezúttal egy rózsaszín-zöld-fehér és egy sárga-barna gépet mutatok be nektek. Érdekessége a két gépnek, hogy az egyiknek megvan az eredeti doboza, a papírjai, a hozzátartozó aprócska felilleszthető asztalka és a vezérlésre szolgáló pedál is.
A másik varrógép már egy kicsit hiányosabb, mert bár a pedál ehhez is megvan, a varróasztal toldása, a papírok és a doboz is hiányoznak.
Kíváncsiságból az egyik gépet kipróbáltam, ami persze tökéletesen működik.
De akkor vegyük szemügyre kicsit közelebbről a Gabriela varrógépet.
A varrógéphez mint említettem tartozik egy aprócska varróasztal, amit egyszerűen felilleszthetünk a gép megfelelő helyére. Ezzel szemben lévő oldalon található egy aprócska fiók, amiben a cérnát tudták elhelyezni a lányok.
A kezelőszerv nem túlságosan bonyolult. A felül található 0 és 1 állást tartalmazó kapcsolóval lehetett beüzemelni a varrógépet. Ennek akkor volt jelentősége, ha a szülők nem vették meg a játékhoz a pedált, mivel ekkor 1-es állásba kapcsolva lehetett a varrógépet elindítani. Ha volt pedál, akkor nyugodtan maradhatott 0-ás állásban a kapcsoló, hiszen az indításra a pedál szolgált mint a nagy gépeken.
Ez alatt volt található a varrás mintáját állító kapcsoló. Itt több fokozatban volt lehetőség az állításra az egyenes varrástól az egészen cikkcakkos varrási mintáig.
A harmadik kapcsoló pedig a világítást keltette életre a játékban, ami igazából teljesen szükségtelen volt, de mivel a nagy gépeken is lehetett vele találkozni, így itt sem hagyták le a készítők ezt a funkciót.
A már említett pedált a gép hátsó részén található csatlakozóba kellett bedugni. Ehhez a pedál végén megfelelő méretű villásdugó kapott helyet.

Az áramellátásról 3 db 1.5 V-os góliát elem gondoskodott. Persze lelkes szülők akár trafós vagy laposelemes megoldásra is átalakították a gyerek kedvéért a játékot, mint ahogy az a barna-sárga gép esetében is látható.
A cérnát a gép tetején található tartóra kellett felhelyezni, majd a befűzést követően indulhatott is a varrás.

A gépek tényleg véletlenül kerültek hozzám és ráadásul nagyon kedvező áron. Azt hiszem a varrógépek listáját már nem nagyon kellene NDK-s darabokkal bővíteni, mivel elég sokat sikerült összegyűjtenem a PIKO gyártmányaiból.
Persze a szovjet varrógépek még hiányoznak, de hátha idővel majd olyanok is jönnek szembe velem.

Természetesen a múzeumban erre minden kislánynak lehetősége lesz az anyukája vagy a nagymamája segítségével, így egy kicsit beleshet minden mai gyerek a szülők és nagyszülők gyerekkorába is.
Amíg azonban ennek bemutatására nincs lehetőségem, maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr115013016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása