Nyugati pedálos kisautók
2019. április 25. írta: ToyaHSW

Nyugati pedálos kisautók

2f1f566c97776c94e52faf3e1a2d1456.jpg

Már nagyon sokszor osztottam meg veletek képeket és információkat a keleti blokkban ismert pedálos kisautókról. Természetesen ez sem egyedi találmány és a szovjet ipar ebben az esetben is nyugati minták alapján dolgozott. Persze az USA-ban vagy Európa nyugati felén élő gyerekeknek jóval nagyobb választékból tudtak választani a szüleik ha a gyerekük egy pedálos kisautóra vágyott.

Az elmúlt 60-70 év persze ezeknél a játékoknál sem múlt el nyomtalanul, így mára a gyakoribb és tömegcikként gyártott egykori pedálos kisautók ott is kincsnek számítanak.
Egy-egy ritkább darabért akár 1000 dollár feletti árat is ki kell fizetnie a gyűjtőnek, aki szeretné magáénak tudni a múlt ezen darabjait.

Persze mi szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen most néhány fénykép segítségével megtudom mutatni nektek milyen pedálos kisautókkal is játszottak a kapitalista országokban.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1214779896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.04.26. 09:22:31

Általában igaz hogy sokkolóan hatott bármiben megtapasztalni a nyugati bőséget, főleg a 80-as évekre.

Amúgy a Mulhouse-i Citének van hatalmas felhozatal gyerekautókból (is, meg minden másból). Van egy rész a nagycsarnokban ahol néhány tucat ilyen kisautót lehet találni ( egzostive.com/mulhouse-cite-1resz-hu/ ).

A legviccesebb az a kicsinyített autó, a Bugatti Type 52, amit Ettore Bugatti épített fiának, de annyira befutott a dolog, hogy végül 100 darabot készítettek tehetős vásárlóknak.

pizo 2019.05.15. 18:47:53

A DS hihetetlen.

Zoli

ToyaHSW 2019.05.15. 19:23:34

@pizo: Szerintem nem csak a DS :)

pizo 2019.05.15. 20:22:28

@ToyaHSW: Persze mindegyik, de a DS amúgy is nagy kedvenc. Hiányolom az egyik legnépszerűbb pedálost a felsorolásból, az Austin J40-et

www.austinworks.com/pedalcar.html

Zoli