Norma távirányítós tűzoltóautó
2019. április 23. írta: ToyaHSW

Norma távirányítós tűzoltóautó

normatuzolto_1.JPG

A Norma játékokkal már több bejegyzésben is foglalkoztam. A régi bejegyzéseket bogarászva tűnt fel, hogy valahogy a távirányítós Norma tűzoltóautó kimaradt a bemutatásból és nem készült róla cikk.
Igaz a Blog TV Norma játékokkal foglalkozó adásában láthattátok a játékot, de az mégsem ugyanaz mint egy különálló bejegyzés,
A teherautó persze már ismerős lehet nektek hiszen a blogon már találkozhattatok a dömperes változattal. Persze az Észtországban található gyárban nem csak dömperes távirányítós változat készült, hanem egy kamion (ez nagyon ritka) és a ma bemutatásra kerülő tűzoltó változat is.
Lényegében ezek a játékok csak felépítményükben és a színükben tértek el egymástól. A forma és a működtetés minden esetben teljesen azonos volt.

A Norma többi játékához hasonlóan az irányításnál és a meghajtásnál is más megoldást választottak mint az megszokott volt ebben az időben.
A tallinni gyártó egyik fő jellemzője volt, hogy az elem nem a távirányítóba került, hanem magába az autóba. A kerekek kormányzását is másképpen oldották meg mint a többi gyártó. A Norma sokkal keményebb bowdent használt, aminek köszönhetően a távirányítón található kormánykerék elfordításával vagy toltuk vagy pedig húztuk a bowdent. Az első futóműben nem kapott helyet rugó, ami az egyik végállásig kanyarította volna a kerekeket, így a kezelése is elég nehézkes és esetleges volt és ez az évek múlásával csak rosszabb lett.
Apropó távirányító. Aki kicsit otthonosan mozog a régi játékok között, azonnal ismerősnek találhatja a távirányítót. Több játék mellett pontosan ilyen irányítót használtak a Rába Steigernél is, ami valószínűleg nem a véletlen műve volt.
Ha pedig az érdekes megoldásokból ennyi még nem lenne elég, akkor a hajtást is természetesen másképp oldották meg mint a megszokott. A villanymotor nem közvetlenül a hátsó kerekeket hajtotta, hanem egy tengelyt, ami a hátsó futómű főlé ért és a végein egy-egy gumicső kapott helyet. A hajtást ez vitte át a műanyagból készült kerekekre lényegében amolyan dörzshajtásként.

Persze ezektől az apró részletektől eltekintve a Norma játékok igazi klasszikusnak számítottak a Szovjetunióban. A ma bemutatásra kerülő tűzoltóautót több játékból raktam össze. Sajnos nagyon nehéz jó állapotú Norma teherautókat találni, ami első sorban a műanyag gyenge minőségének köszönhető.
A teherautó két markánsan elkülöníthető részből áll. A füle hatalmas ablakokkal, lemezből kidolgozott belső térrel kápráztatta el a gyerekeket. Ez alatt kapott helyet az elemtartó is, amihez egy kis feszegetés után férhettünk hozzá és helyezhettük be az 1 darab 4.5 V-os elemet.
A felépítmény rész jól elkülönülve látható a fülke mögött. Ez még az alapvetően piros tűzoltóautónál is eltérő színt kapott, ami azt jelenti hogy a felépítmény alsó része fehér műanyagból készült.
Ezen található a forgózsámolyon elhelyezett létra, amit egy tekerő segítségével felemelhettünk. Természetesen a létra kihúzható volt, ahogy a zsámolyt is lehetett forgatni.
A teherautón amúgy nem nagyon ügyeltek az apró részletekre. Összesen az első hűtőrács lett kidolgozva a jelzésértékű lámpákkal, de hátsó lámpát, üzemanyagtartályt vagy más részletet felesleges keresni a teherautón.

Igazából a Norma készített a teherautós sorozatnál szebb kocsikat is, de ez is egy korrajz a 70-es évekből. Szerencsére sikerült komplett autót építenem egy donor segítségével, ami ráadásul még működik is, így a múzeumban egyszer majd remélem szembesíthetlek benneteket vele, hogy milyen nehéz is volt kormányozni ezt a játékot.
Sajnos a képeket a kormányzás nehézségét nem adják majd vissza, de remélem hűen bemutatják majd nektek a régi távirányítós játékot.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3614783046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.