Irány a világűr társasjáték
2019. március 18. írta: ToyaHSW

Irány a világűr társasjáték

iranyavilagur_1.JPG

A mai napon egy hazai készítésű társasjátékot mutatok be nektek. Ezúttal a szemünket az égbolt felé fordítjuk és úgy mutatom be nektek az Irány a világűr társasjátékot, amelynek bemutatója végén legkevésbé a világűr jut majd az eszetekbe.
A társasjáték megjelenésének dátumával kapcsolatban nincsenek pontos információk a dobozon, így én is csak tippelek a rajzok alapján amikor a 60-as évek második felére teszem a boltok polcaira kerülés dátumát.
Az Irány a világűr kiadásáért a Minerva volt a felelős a játék pedig az Offset Nyomdában került legyártásra.

Ami igazán különlegessé teszi a játékot az a körítés.
A társasjátékot 3, 4 vagy 5 ember játszhatta egymás ellen. Az egyik játékos volt a felelős a megfigyelő központ kezeléséért, míg a többiek a távirányító állomás előtt foglaltak helyet.
A megfigyelő központot felügyelő játékosnak jutott 10 sárga és 16 zöld színű korong. A zöld színű korongokat felhelyezte az előtte található vonalazott tábla bármelyik metszéspontjára, majd az átlátszó fedelet ráhajtotta.
Ezt követően a 176 darab vörös jelzőkorong felét a játéktér közepére helyezi, a maradék korongokat a sárga korongokkal együtt maga elé veszi.
Ezt követően indulhatott a játék, ahol a távirányító állomás előtt ülő játékosok mondhattak egy tetszőleges mezőt amit fel kívántak fedezni (B-3, D-4, F-7, stb...).
A felfedezni kívánt mezőt ezt követően mind felfedező játékos, mind pedig a megfigyelő központ kezelője lefedi egy-egy piros koronggal - ha már más játékos felfedezte a mezőt, akkor a játékos egy másik mezőt választhatott célpontjául.

A piros korong felhelyezése után a játékvezető (megfigyelő központos) különféle iránymutatásokat adhatott.
1. Irány a Hold vagy Jupiter vagy Űrállomás, stb...! Ez azt jelentette, hogy a felfedezett mezőhöz képest vizszintesen vagy függőlegesen valamit lehet találni.
2. Tovább! Ez a mondat azt jelentette, hogy semmi érdemleges nincs az útvonalunkon.
3. Volt. Tovább! Akkor hangzott el ez a mondat, ha már valaki felfedezte a választott mezőt.
4. Saturnus (vagy Mars, vagy Űrállomás, stb....) talált! Ezt akkor hallhatták a játékosok, ha felfedeztek valamit. Ekkor a játékvezető a megfelelő sárga korongot átadta a játékosnak.
5. Meteor! A játékvezető meteorokat is elhelyezett a táblán, amivel lehet ütközni. Az ütközésnél a játékosnak át kell adnia a legkisebb értékű bolygóját a legrosszabbul álló játékosnak - ha még nincs bolygója a játékosnak, akkor minden megy tovább.

A játék akkor ér véget, ha a játékosok minden bolygót felfedeztek. Ezt követően már csak a győztes megállapítása a feladat. Minden sárga bolygó korongon egy-egy szám található. Ezeket a számokat kellett összeadni. A játékot az nyerte, akinek a legmagasabb pontszáma volt.

Nem egy bonyolult játék és hozzám hasonlóan szerintem nagyon sokan azonnal a Torpedóra asszociáltak. Ez nem véletlen, hiszen valóban egy sci-fi környezetbe helyezett torpedójátékról van szó ezúttal.
Ami azonban magát a játékot feldobja az a grafikai kidolgozás. A Megfigyelő Központ egy igazi remekmű. A táblán gyönyörű grafikákkal és ötletes megoldásokkal.
Tényleg már csak a rajzok miatt is érdemes a képeket megnézegetni:
Nekem személy szerint a doboz grafikája is nagyon tetszik, de a tábla grafikájától egyszerűen el voltam ájulva. Minden pillanatban felfedezek rajta valami különlegeset vagy érdekeset és ez az amúgy egyszerű játékot nagyon fel tudja dobni.
Sajnos a Távirányító Állomás táblái már nem kaptak ekkora figyelmet, így valószínűleg ez volt az egyetlen játék, ahol mindenki inkább játékvezető szeretett volna lenni :)

A hozzám került darab nagyon szép állapotban maradt meg. A korongok nagyobbik része megvan. Összesen 6 darab piros korong hiányzik, ami 176 darabból nem is olyan rossz.
A doboz szép állapotban van és a táblára sem lehet panaszom.
Remélem a fényképek visszaadnak majd valamit a rajzokból, amelyeket mindenképpen ajánlok figyelmetekbe.

Természetesen a múzeumban majd láthatjátok valóságban is ezt a magyar társasjátékot, de amíg nincs lehetőségem megmutatni nektek az általam készített fotókkal kell beérnetek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1114699572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása