PEPSI puzzle a 80-as évekből
2019. január 17. írta: ToyaHSW

PEPSI puzzle a 80-as évekből

pepsipuzzle_1.JPG

A mai napon ismét múltidézésre hívlak benneteket egy érdekes játék segítségével. Ezúttal egy puzzle játék került a bemutató középpontjába, aminek segítségével a klasszikus PEPSI reklámot is felidézhetjük.
Elsőként azért néhány szóban a PEPSI hazai megjelenéséről. 1969-ben szerződést kötött a Pepsi Cola Company és a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat egymással, hogy Magyarországon a FÁJIV gyártja és forgalmazza a népszerű amerikai üdítőt.
Természetesen a lakosság körében hamar népszerű lett a kapitalista üdítő és állandó hiány alakult ki. Egészen 1993-ig tartott az együttműködés, amikor a Pepsi megvásárolta a FÁÜ Rt-t és kezébe vette a hazai gyártást és forgalmazást is.

Mi most persze nem az üdítővel foglalkozunk majd ebben a bejegyzésbe, hanem egy Pepsihez kapcsolódó kirakóval. Aki a 80-as években volt gyerek pontosan ismeri a klasszikus szlogent: "Psssz...PEPSI...és lesz egy jó napod".
Erre számtalan plakátból álló kampányt építettek fel ebben az időszakban, amelyek plakátokon jelentek meg első sorban, de mint ahogy láthatjátok más formát is találtak, hogy a hirdetés eljusson a közönséghez.
Ezt a reklámfotót Ékes János készítette 1980-ban. Négy görkorcsolyázó fiatal látható rajta Pepsivel a kezükben. Természetesen ott az elmaradhatatlan logó a felső sarokban és a "Psssz...PEPSI...és lesz egy jó napod" feliratot is felfedezhetitek a reklámon.

Az eredetileg boltok és vendéglátóhelyeknek szánt reklám 67x97 cm-es méretben készült az Offset és Játékkártya Nyomdában.
Valószínűleg a plakát adhatta az ötletet, hogy érdemes lenne puzzle formában is kiadni ezt a reklámot, hiszen így könnyedén el lehetett juttatni a legfontosabb réteghez, a fiatalokhoz.
A puzzle változat szerintem így született meg. Persze itt már nem 67x97 cm-es változatot kaptunk, hanem be kellett érnünk az A4-es 29.7x21 cm-es mérettel, a játék pedig összesen 70 darabból állt.
Az akkori anyaghasználat persze hagyott kívánnivalót maga után, így már néhány helyen megtört és kicsit kopott a kirakós.
A legnagyobb problémát azonban az egy hiányzó darab jelentette, amit igyekeztem megfelelően pótolni. Sajnos egy kicsit látszik az eredetitől eltérő darab, de majd decoupage ragasztóval kezelt felület kicsit élénkebb színeket ad majd neki.

Természetesen ezt a játékot is láthatjátok majd a múzeumban, hiszen egy letűnt kor játékát és reklámját idézhetitek vissza a segítségével.
Azonban amíg nem tudom megmutatni nektek személyesen ezt a kincset jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4514569324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása