Amatőr rádió építő készlet
2018. december 26. írta: ToyaHSW

Amatőr rádió építő készlet

vttvrae_1.JPG

Több bejegyzésben is említettem már, hogy a szocialista országokban nagy jelentőséget kaptak a különböző építőjátékok. Ezek között megtalálhatóak voltak a teljesen egyszerű, a kicsit bonyolultabb csavarozható és a nagyon bonyolult elektromos építőjátékok is.
Ez utóbbi kategória már nem is igazán volt játéknak nevezhető, hiszen rádiókat, telefonokat, morze készülékeket lehetett belőlük építeni.

Ahogy említettem szinte minden szocialista ország gyártott elektromos építőjátékokat, de itthon leginkább a szovjet, az NDK és a magyar készletekkel lehetett találkozni.
A hazai változatokból is több fajta volt megtalálható a boltok polcain. Ilyen volt a Mikrolin által készített Junior vagy a Videoton által készített Amatőr vagy az Univerzal 007. A mai napon ez utóbbi készletet szeretném bemutatni nektek.

Az Univerzal 007 a VTRGY ajkai gyárában készült 1968-ban. A VTRGY nem tapasztalatlan kezdőkből állt, hiszen olyan rádiókat köszönhetünk nekik mint az Orionton, a Velence de Luxe, a Szimfónia de Luxe vagy a Melodyn.
Az Amatőr Rádió Építőből többek között lehetett építeni fénytávírót, hangtávírót, villogót, erősítőt, kaputelefont, diódás rádióvevőt és reflex rádióvevőt is.
A készlet kifejlesztése az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) Központi Rádióklubjában történt és csak a gyártásért volt felelős a Videoton.
A készlet célja az volt, hogy egy kicsit több emberhez jusson el a rádió és az elektronika világa.
A történetbe annyira beleállt az akkori hatalom, hogy a Magyar Televízió külön sorozatban foglalkozott az egyes eszközök megépítésével és azok bemutatásával.

Persze alapvetően nem sok emberhez juthatott el a készlet, mivel az ára elég magas volt. 1968-ban 279 Ft-ot kértek a készletért, ami akkoriban elég komoly kiadásnak számított. Az átlagkereset 1968-ban nem érte el a 2000 Ft-ot sem, 1 kg kenyér 3.60 Forintba, egy krémes 1.50-be, egy franciakrémes 2 Ft-ba, egy gombóc fagyi pedig 50 fillérbe került.
Ennek fényében a 279 Ft-os ár kiugróan soknak számított.
Az eladásra került készletekből pedig egészen biztosan készült valami, így tényleg elég nehéz viszonylag szép és valamennyire hiánytalannak számító Amatőr Rádió Építőhöz hozzájutni.
Nekem szerencsém volt, de ez csak a véletlen műve.

A készletben szinte minden megmaradt. Persze egészen biztosan vannak hiányosságok, de azért a páka és a hozzátartozó melegítő és sok egyéb apró alkatrész még eredeti csomagolásban található a dobozban.
A készlethez két tokba is lehetett építeni a dolgokat. Nagy szerencse, hogy az egyik tokban már a beépített, míg a másikban a teljesen érintetlen áramköri lap található meg.
Ennek köszönhetően a fotókon majd be is tudom nektek mutatni ezt az érdekes részletet is.
Persze az összeépítésre nem vállalkoznék, de azt hiszen érdekességnem mindenképpen kellett ez a játék a gyűjteménybe.
Oltári nagy szerencse, hogy ilyen szép állapotban megmaradt darabot tudtam megszerezni, így azok is tudnak majd egy kicsit nosztalgiázni, akik 1968-ban élték a tini korukat.
A terveim között szerepel, hogy a dokumentációt bescannelem majd és elérhetővé teszem a számotokra is.

Természetesen a múzeumban is láthatjátok majd a készletet, de addig jöjjön néhány fénykép erről a kiváló állapotban megmaradt elektromos építőkészletről.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr114515128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoltán Szigetvári 2018.12.26. 17:37:54

Azt hiszem ezért több rádió gyűjtő is ölni tudna. Szerintem bujdoss el :)

ToyaHSW 2018.12.26. 18:38:36

@Zoltán Szigetvári: Sejtettem, hogy ritka ilyen állapotban, de őszintén szólva fogalmam sincs mennyit érhet.
Elbujdosnom azért csak nem kell :)

lutria 2018.12.26. 19:58:01

A faterom akkoriban 18 éves volt és Tv-rádió műszerésznek tanult,otthon össze is szerelt bolti alkatrészekből egy hasonló rádiót hogy majd bevágódik vele az egyik szaktanárnál-de vagy nem sikerült igazán vagy túl jól is mert pár nap alatt egy antennás kocsival bemérték és valami hivatalos szerv ki is ment a címükre,a rádiót lefoglalták stb...

Rézfánfütyülő fűzangyal 2018.12.28. 16:44:57

@lutria: Azt hiszem, valami emlékezeteltérítése lehetett apádnak. Én akkoriban több rádiót is építettem otthon a zsebpénzemből. Aztán persze villamosmérnök is lettem. Hacsak nem rádió adót épített, mert ahhoz bizony engedély kellett akkor és ma is! Egy rádió vevőt nem lehet bemérni, mert nem sugároz jelet. Kisesebb adót is lehetett építeni, ha a teljesítménye elég kicsi volt (100 mW alatt és megfelelő hullámsávon dolgozott). Ezeket többnyire hajó vagy autómodellek távvezérlésére használták. Ilyet is csináltam otthon. Stb...