Kugli játék az 1900-as évekből
2018. december 12. írta: ToyaHSW

Kugli játék az 1900-as évekből

fakugli_1.JPG

A mai napon ismét egy felajánlás útján hozzám került játékot szeretnék bemutatni nektek. A játékot Reider Renáta ajánlotta fel, akinek elmondása szerint a játék kb. egyidős a Märklin felhúzható hajóval.
Ez alapján azt mondhatom, hogy az 1900-as évek elején készülhetett ez a játék, amit nem véletlenül illettem a Kugli szóval.

A kugli nagyon kevésben tér el a ma rendkívül népszerű bowlingtól. A kugli lényegében a falusi kocsmák mellett lett jellemzően kialakítva döngölt földön kellett gurítani és feldönteni a bábukat.
A teke már épített pályán, sokkal jobb körülmények között volt játszható, de a szabályok hasonlóak voltak. Gyerekkoromban még jellemző volt a lengő teke, amikor egy felfüggesztett golyóval kellett ledönteni a bábukat - ez utóbbi általában minden vállalati üdülőben megtalálható volt.

Természetesen már régen is készítettek a gyerekeknek kugli játékokat, a ma bemutatásra kerülő fából készült példány is egy ilyen darab.
A felépítése viszonylag egyszerű. Néhány fém golyó, egy viszonylag sima fából kialakított játéktér és egy mozgatható gurítóállványból épült fel a játék.
A bábukat a kijelölt helyre kellett felállítani a játéktéren, majd a mozgatható gurítóállvány tetejére helyezni a golyót és beállítani a megfelelő irányt. Ha ezzel megvoltunk, akkor már nem volt más feladat mint elengedni a golyót, amivel egy kis szerencsével ledönthettük a bábukat.
A játékot végül az nyerte meg, aki kevesebb gurításból tudta eldönteni az összes figurát.

A játék viszonylag szép állapotban maradt meg. A bábuk egy része utángyártottnak tűnik, de ebben sem vagyok 100%-ig biztos. A fa tábla oldalán már található egy repedés, de ez a korral jár.
A gurítóállvány szép állapotban maradt meg, aminek köszönhetően mind a mai napig tökéletesen használható ez a régi játék.

Nagyon örülök, hogy bekerült a gyűjteménybe ez a régi kincs is, így egy kicsit jobb képet kaphatunk az elmúlt idők játékairól. Igyekszem épségben megőrizni, hogy Ti is kipróbálhassátok majd alkalomadtán ezt a kincset.
Amíg azonban erre nem nyílik lehetőség, maradnak a megszokott fényképek...

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr314474648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.