Összerakható vár az 1900-as évek elejéről
2018. november 22. írta: ToyaHSW

Összerakható vár az 1900-as évek elejéről

regivar_1.JPG

Reider Renátától kaptam a ma bemutatásra kerülő régi játékot. Mint tudjátok tőle érkezett a Märklin hajó is és a most bemutatásra kerülő fából készült, összerakató várat is ő ajánlotta fel.
Renáta elmondása szerint a vár az 1900-as évek elejéről származik és nincs okom kételkedni ebben.
A játék teljes egészében fából készült és már néhány elem hiányzik róla. Az igazi érdekessége, hogy bizonyos fokig szétszedhető volt és az elemek tárolása a játék aljában kialakított rekeszben volt lehetséges.

Ha szemügyre veszitek a képeket, akkor láthatjátok, hogy a vár egy úton volt megközelíthető, amelynek a végén egy felhúzható híd volt. Ha a híd leengedve várta a látogatókat, akkor a kapun áthaladva egyből bejuthattunk a várba, amelyet falak vettek körbe.
Természetesen van két torony és a tornyokat épületek kötik össze amelyek kidolgozására a kornak megfelelően fordítottak figyelmet és a részletessége is ennek megfelelő.

Ahogy említettem a játék bizonyos fokig szétszerelhető és az egyes elemek a fa alap alsó részében helyezhetőek el. Ehhez persze megfelelően rögzíteni kellett a felszerelhető elemeket. Ezt úgy sikerült akkoriban megoldani, hogy a vártornyok kaptak az alsó részre egy csapot, míg a várfalakból és a várkapuból szögek állnak ki.
Ezeket kellett a megfelelő helyekre betolni és máris összerakhatták a gyerekek a várat. Természetesen figurákkal lehetett ez a játék az igaz, de nem akartam a fotózáshoz azt a szentségtörést elkövetni, hogy műanyag katonákat használok.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen régi játék is bekerült a gyűjteménybe. Komoly kincs a szememben és szerintem hozzám hasonlóan sokan értékelik ezt a régiséget.

Remélem mikor arra kerül a sor már néhány fából készült figurával tudom majd megmutatni nektek, de addig érjétek be a megszokott fényképekkel.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9214387778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.