Märklin Jolanda óraműves hajó
2018. november 15. írta: ToyaHSW

Märklin Jolanda óraműves hajó

marklinjolanda_1.JPG

Ezúttal a Reider Renáta által felajánlott játékok közül szeretnék nektek egyet bemutatni. Igaz a tőle érkezett játékok egy része elég hiányos, a másik részét pedig még éppen felújítom, de ennek ellenére mindenképpen érdemes megismernetek a játékokat, hiszen némelyiket 1910 körül készítették.
A mai napra egy Märklin óraműves hajót tartogattam nektek, ami mint a címből is kiderült a Jolanda nevet kapta.

A Märklin az 1900-as évek elején nagyon sok energiát fektetett az óraműves gyerekjátékokba, amelyek között bőségesen megtalálhatóak voltak a hajók is.
A Jolandát több változatban és méretben gyártották 1910 és 1930 között. A teljesen fémből készült hajó mozgatható kormánylapáttal és hajócsavarral készült, de a részletek kidolgozására is különösen sok figyelmet fordított a Märklin.
A hajók részletgazdag kidolgozása miatt legalább annyira készült felnőtteknek, mint gyerekeknek.

Persze ezek közül a hajók közül nagyon kevés maradt meg épségben, hiszen ha belegondoltok szerencsétlen esetben a történelem viharai közül többet is átéltek az ilyen kincsek.
Gondoljatok bele, hogy Magyarországra került kishajó simán túlélt egy II.világháborút, egy 1956-ot és számtalan egyéb fontos történelmi eseményt is. Nagy szónak számít, ha egy ilyen hajó itthon nem végezte a MÉH telepen vagy a modernizáció időszakában a kukában.
Persze talán ezeknek a viharos időszakoknak is köszönhető, hogy a hozzám került játék sem nevezhető teljesnek és hiánytalannak. Elsőként azonban úgy gondoltam a játék működését mutatom be nektek, majd pedig a hiányosságokat is igyekszem sorra venni a Renátától kapott példányon.

2790809.jpeg

A Märklin Jolanda jó állapotban valahogy így nézett ki. Mint láthatjátok vannak itt árbócok, kötélzet, horgony, mentőcsónakok, zászlók, lámpák, kormány, kémény és az abba illeszkedő felhúzókulcs is.
A játék hátsó részében található a hajó kormányosának az állása, ahol egy valódi kormánykereket forgatva áttételekkel a lapátot forgathatjuk a játékon.
A hajótestben volt megtalálható az óraműves szerkezet, ami a hajócsavart hajtotta és ezt a kéményen keresztül benyúlva, egy hosszú kulccsal lehetett felhúzni. Természetesen a hajó elindulása után már nem lehetett egyszerű dolog a kormányzás, így a megfelelő lapátállást úgy gondolom már indulás előtt érdemes volt beállítani.
A hajóhoz tartozott még egy állványzat is, mivel ezen lehetett biztonságosan tárolni a járművet. Ez utóbbit több változatban is láttam. Volt kerekekkel felszerelt és egyszerű fából készült változat is.
Az biztos, hogy az a gyerek aki az 1900-as évek elején ilyet kapott ajándékba biztosan nem szegény szülők gyereke volt.

A Renátától kapott darab több részleten erőteljesen hiányos. Ez az átadás-átvételkor Renátát sokkal jobban zavarta mint engem. Egyszerűen lenyűgözött a hajó mérete és még mindig úgy gondolom egy ilyen idős játékot - főleg ha használták is - nagyon nehéz épségben megőrizni.
A hajó kb. 70 cm hosszú és magassága az árbocnál eléri a 40 cm-es magasságot is. Mivel az egész játék fémből készült, így ehhez a mérethez tekintélyes súly is tartozott. Még így hiányos állapotban is 2.2 kg.
Mint a képeken láthatjátok a kapott hajó több helyen lényegesen eltér az illusztrációnak használt változattól. Ami leginkább feltűnik az a kémény hiánya. A kémény helyén bekukkantva láthattam, hogy az óraműves szerkezet is kikerült a hajóból valamikor.
Persze hiányosságok akadnak még bőven. Hiányzik a hátsó árboc, a komplett kötélzet, a mentőcsónakok tartója és három mentőcsónak, a zászlók, a horgony, a kormányszerkezet teteje és még számtalan apróság.
A tartót magam eszkábáltam hozzá kemény kartonból, hogy a hajó megálljon ebben a helyzetben és ne billegjen vagy dőljön az oldalára.

Ezek a hiányosságok azonban számomra semmit nem számítanak. Egy olyan régi játék került a gyűjteménybe, amit mindenképpen érdemes még ebben az állapotában is megőrizni az utókornak.
Remélem a fényképekből nektek is ez jön majd le.
Természetesen a múzeumban is láthatjátok majd ezt a ritka kincset, de addig jönnek a megszokott fotók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8314374821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xedos 2018.11.16. 18:20:23

Hu... pár éve még megvolt egy hasonló: Karlsruhe csatahajó! Most túrom a netet, de nem taláok képet róla..

ToyaHSW 2018.11.16. 20:52:13

@Xedos: Pedig szívesen megnézném :)