TOFA tanuló óra
2018. november 06. írta: ToyaHSW

TOFA tanuló óra

tofaora_1.JPG

Szintén az Óhegyi családtól kaptam a ma bemutatásra kerülő Csehszlovákiában gyártott fa játékot. Ezúttal a TOFA tanuló óráját mutatom be nektek, amivel játékos formában ismerkedhettek meg a gyerekek a hónapokkal, az órákkal és a percekkel.
A játék az egészen kicsiknek készült, akik számára még az óra és a hónapok kicsit megfoghatatlannak tűnt. A játék segítségével könnyedén lehetett megtanulni a hónapokat, az óra és a perc jelentését és az óra működését.

Ehhez nem is volt szükség különösebben semmire csak néhány fából készült elemre. A játék minden eleme fából készült, amelyek különböző színű festést kaptak.
A dobozban találhattak a gyerekek egy kifúrt táblát, a táblához tartozó tartót, két mutatót, egy villáskulcsot, számokat 1-től 12-ig, a hónapok neveit tartalmazó kis négyzeteket, zöld színű menetes négyzeteket (ezek voltak a rögzítésre szolgáló anyák), valamint egy távtartót és a mutató rögzítésére szolgáló piros menetes anyát.
A játék úgy működött, hogy a táblán található furatokba kellett körbe beilleszteni az órákat vagy a hónapokat, míg középre került egy vagy két mutató.
Ezekkel és egy kis szülői segítséggel elég könnyen meg lehetett tanulni az órákat és a hónapokat.

A játék egy aprócska hibával került hozzám. Az egyik számból kettő van és ha figyelmesek vagytok ezt láthatjátok is a fotókon. Ennek ellenére hiánytalan a játék és a doboza is szép állapotban maradt meg.
Természetesen a múzeumban is láthatjátok majd és próbára is lehetőség lesz, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9114354243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.