Biciklik a gyerekkorunkból
2018. november 02. írta: ToyaHSW

Biciklik a gyerekkorunkból

1400009211_62.jpg

Természetesen a mi gyerekkorunkban is fontos szerepet töltött be a bicikli, sőt talán sokkal fontosabbat mint manapság. Mivel jóval kevesebb autó volt az utakon, így ahogy nagyobbak lettünk menthetetlenül kezdtünk kalandozni a környéken a barátokkal, amolyan bringás csapatként.
Én személy szerint a nyaraimat Tatabányán töltöttem és ott elég sok lehetőség nyílt a kerékpározásra és a környék felfedezésére. Nem volt olyan meredek domboldal, olyan nagy lejtő amin mi ne mentünk volna végig.
Így jártunk a Turulnál, ruccantunk át napi rendszerességgel Tatára és jártuk be Tatabánya minden szegletét.

A bicikli bár nem számított státuszszimbólumnak és nem is különböztettük meg egymást ez alapján, mégis egy-egy jobb bringát irigykedve néztünk.
Természeten abban az időben sem két kerekűvel kezdtünk. Az első bicikli valószínűleg sokunknak három kerekű volt. Élénken emlékszem a nagymamámnál tárolt öreg fém triciklire és az első 'sajátra' is, amin egy helyes kis dömper volt hátul. A két kerékre váltásra is pontosan emlékszem és a bordó bringám is élénken megmaradt emlékezetemben.
Persze ahogy egyre nagyobb lettem úgy jöttek a bringák. Sokáig egy összecsukható Csepel Campingel, majd a bátyám által rám maradt zöld XB3-ra is.

A mai bejegyzésben egy kicsit elmerülünk ebben a témában és bemutatok néhány régi klasszikus biciklit nektek. Ha vannak emlékeitek nektek is ebből a korból, akkor nyugodtan osszátok meg kommentben.
Mindenre kíváncsi vagyok. Nektek milyen bringátok volt? Hozzám hasonlóan benneteket is szabadon engedtem tekeregni a környéken?

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7514340489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HUN_Sector 2018.11.03. 15:36:48

Áh, a bmx a jó öreg tépőzáras zacsivédővel a vázon :)

pizo 2018.11.03. 15:41:12

Ahogy a Brough Superior a motorkerékpárok Rolls-Royce-a, az Ikarus az autóbuszok Rolls-Royce-a, úgy a Favorit versenykerékpár a keleti blokk kerékpárjainak Rolls-Royce-a volt. Az enyém sötétkék volt.

Zoli

stylex450 2018.11.04. 06:04:54

1981-ben kaptam meg szüleimtől a szovjet Fecske versenybiciklimet. 1700 ft volt akkor az ára.

ToyaHSW 2018.11.05. 20:37:18

És benneteket is hagytak egyedül nagyokat biciklizni?

ToyaHSW 2018.11.05. 20:38:53

@HUN_Sector: BMX-et egyszer még szerzek a gyűjteménybe és legalább az egykori szovjet versenybiciklik is bakancslistán vannak.

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2018.11.06. 11:39:23

Érdekes, de a ruszki bringáktól a hideg ráz, ellenben a régi Csepeleket imádom. Otthon egy Marathonom és egy régi BMX-em van, utóbbi a nagyobbik fiamra vár, hogy ránőjön, az előbbi viszont az enyém, használatban van a mai napig.