Akvaball 3
2018. november 01. írta: ToyaHSW

Akvaball 3

akvaball3_1.JPG

A KZ Semily játékának egyik változatát már bemutattam nektek az oldalon, de most az Óhegyi család felajánlásának köszönhetően egy újabb Akvaballt oszthatok meg veletek.
Az Akvaball mint az előző bemutatóban is írtam nem csehszlovák találmány, hiszen a nyugati országokban is készültek hasonló elven működő játékok. Az elv annyiból állt, hogy egy vízzel megtöltött tartály volt a játéktér, alul egy nyomogatható pumpás szivattyú volt megtalálható, amit nyomogatva a víz áramlásba kezdett és a játéktéren található elemek a víz mozgásának köszönhetően lebegni kezdtek.
A játék célja az volt, hogy az aprócska lebegő elemeket a megfelelő helyre juttassuk.

Az Akvaball játékot öt változatban gyártotta a KZ Semily, amelyek közül a múltkor a kettes változatot mutattam be nektek. A mai napon a sorozat 3-as darabját szeretném bemutatni nektek.
Ebben a változatban is aprócska karikákat kell eljuttatni a célba. A cél itt egy hatalmas fej, ami a víz áramlására nyitogatja a száját. Ebbe a szájba kell beügyeskednünk a karikákat.
A játékot természetesen ebben az esetben is játszhattuk időre (ki tud több karikát a szájba juttatni) vagy addig amíg voltak lebegő karikák. Ez utóbbi esetben azt kellett összeszámolnunk hány darabot sikerült bejuttatnunk a szájba és mennyi esett a játéktér sarkába.
Mind a két esetben az nyert, aki több karikát etetett meg a fejjel.

A játék igazán szép állapotban maradt meg. Még az eredeti doboz is megmaradt, így lehetőségem nyílt rendesen körbefotózni és láthatjátok az ekkora kiadott négy változatot (az ötödik később érkezett más csomagolásban).
Természetesen a múzeumban nektek is lehetőségetek lesz majd kipróbálni ezt a játékot, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9114338879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2018.11.02. 07:23:51

Áh, ezek piszok jók! Ha gyártanák ezeket manapság, biztos vennék a gyerekeknek. Viszont szegény dobozon lévő gyerekeknek nem tudom mit adhattak...

ToyaHSW 2018.11.05. 20:56:52

@Sam. Joe: Tudod, hogy ezeket mind a mai napig megtudod szerezni az aukciós oldalakon :)
De ezt neked nem is kell mondanom :) Amúgy tényleg poén még felnőtt fejjel is el lehet vele szórakozni :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2018.11.06. 20:24:05

Persze, csak ezek 20-30 éves cuccok, nem tudom mennyire vízzáróak még.