Ki ez? Mi ez?
2018. október 30. írta: ToyaHSW

Ki ez? Mi ez?

miezkiez_1.JPG

A mai napra is érdekes kártyajátékokat szeretnék nektek bemutatni. Ez pedig a Ki ez? és a Mi ez? csomag lesz. A kártyákat a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat adta ki 1963-ban.
A Homo Ludens sorozatban jelent meg. A játékos ember elnevezés persze nem teljesen igaz ebben az esetben, hiszen inkább a művelt ember kifejezést kellett volna használni.

A kártyák ennek megfelelően nem is igazán gyerekeknek készültek, sokkal inkább alkalmasak voltak a felnőttek tudásának a pallérozására.
A Ki ez? és Mi ez? csomagokban 100 kártyalap segítségével tehettünk tanúbizonyságot arról, hogy mennyire is vagyunk otthon a festészet, valamint az építészettörténet területén.

Ahogy említettem a csomagokban 100-100 kártya volt megtalálható. A Ki ez? csomagban hazai képzőművészeti alkotások voltak láthatóak a lapok egyik oldalán, míg a másik oldalon rövid az alkotóra utaló leírások.
A feladat annyi volt, hogy meg kellett mondani ki készítette a művet és mi a mű címe.

Hasonló elvek mentén működött a Mi ez? csomag is. Itt a lapokon 100 híres külföldi építészeti alkotás volt látható az egyik oldalon, míg a másik oldalon az épületre utaló leírás volt olvasható.
A feladat itt is hasonló volt. Meg kellett mondani melyik épületről van szó és hol találhat pontosan.

Ahogy a leírásból is olvashatjátok ez nem egy egyszerű szórakoztató kártyajáték volt. Itt bizony nagyon fontos szerep jutott a tudásnak és a műveltségnek. Ennek köszönhetően sokkal inkább felnőtteknek készült játéknak nevezném a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat játékát.
A csomagokban a lapok úgy néznek ki mint az újak. Ebben szerepet játszhatott, hogy eredetileg is egy kemény műanyag tokban voltak megvásárolhatóak a kártyák. Az Óhegyi családtól kapott játék pedig ráadásul hiánytalan ebben az esetben is.
Természetesen ezeket a különleges csomagokat is láthatjátok majd a múzeumban, de addig jönnek a megszokott fényképek az 55 éves kártyákról.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2414334881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.