Turista játék társas
2018. október 24. írta: ToyaHSW

Turista játék társas

turistajatek_1.JPG

A mai napon ismét egyet választottam az Óhegyi családtól kapott játékok közül. Ezúttal úgy gondoltam egy társasjátékot mutatok be nektek, ami elég régi darab és ha mással nem is, de a táblájával biztosan felkelti a figyelmeteket.
A játékot a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat készítette, erre utal a doboz belső oldalán található FNYV rövidítés. Sajnos a pontos megjelenését nem tudom, de a szintén belső oldalon olvasható 6610429-es számból arra következtetek, hogy a játék 1966-ban készülhetett.
A feladat egyszerű. Minden játékos egy 3 bábúból álló turista csoportot irányít, aminek az a célja, hogy elsőként érjen fel a hegytetőre. A haladás sebességét kockadobással határozzuk meg, minél nagyobbat dobunk, annál többet léphetünk előre a hegyoldalon.
A hegyen kapaszkodók vannak kialakítva, amit a táblán található lyukak jelölnek. Ahol nincs átlyukasztva a tábla ott piros pontok vannak. Ha ide kell lépnünk, akkor lecsúszunk a hegyoldalról és kezdhetjük elölről a kapaszkodást a hegyoldalon a START pontról indulva.
További nehezítést jelent, hogy a táblán néhány nagyméretű furat is található. Természetesen ezeknek is szerepük van. Ha ezekre lépünk, akkor szakadékba esik a bábunk és többet az a figura kiesik a játékból.
Végül az a csapat nyer, aki elsőként ér fel a hegy tetejére ami csak pontos dobással volt lehetséges.

Mivel a csapatok nem egy pályán haladnak, így a játékban nincs kiütés sem. Ennek a megoldásnak köszönhetően ez egy békés játék, ahol valamennyi stratégiai érzék is kell (melyik bábuval lépjünk, stb...).
Természetesen szórakozásnak sem lehetett utolsó egy TV nélküli estén az asztal körül ülve.
Említettem a táblát, ami tényleg érdekes ebben a játékban. A tábla szétnyitható és egy hegyet formáz. Ennek köszönhetően a figurákkal lépdelve tényleg egyre közelebb jutunk a 3D-s hegy tetejéhez - talán ennek a megoldásnak köszönhetően még egy kicsit édesebb is a siker.

A játékot hiánytalan állapotban kaptam meg. A doboz kicsit viseletes, de ezt betudom annak, hogy a család sokat játszhatott valóban vele.
A tábla szép állapotban maradt meg. A bábuk és a dobókocka is eredeti, így a gyűjteménybe szerencsére hiánytalan állapotban kerül be.

Természetesen a múzeumban ez a játék is látható és kipróbálható lesz majd, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5914320299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.